Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VI. Hivatali és magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig
VI. Hivatali cs magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig 175 medicorum).923 Az 1831 -1832-es kolerajárvány után Szigorították az orvosok, sebészek teendőit járvány idején. 1840-től előírták a kerületi börtönhöz egy orvosdoktor és egy sebészdoktor alkalmazását, évi 600 és 400 forint fizetéssel.924 1838-ban Lenhossék a járási sebészekkel összeírattalta az országban élő vakokat és süketnémákat, 1840-ben az elmebetegket.925 A 19. század elejére hazánkban kiépült a közegészségügyi ellátás rendszere, természetessé vált a főorvosok, sebészek és bábák alkalmazása a vármegyékben. A feladatok összetettebbé válásának köszönhetően még több orvosi személy tisztségviselése vált szükségessé. A 18. század végétől a rendes főorvos mellett megjelent a rendes másodfőorvos, valamint a tiszteletbeli főorvos, utóbbi nem részesült rendszeres évi díjazásban. A járási sebészek mellett egyes megyékben külön „megyei fősebészi” hivatalt hoztak létre. A vármegyeék és városok mellett bányakamarák, uradalmak is alkalmaztak orvosokat, sebészeket, akik gyakran egyszerre látták el a bányák, uradalmak és a vármegye, város betegeit. Több vármegyében külön állatorvosi szerződtetlek. A reformkori magyarországi orvosok legteljesebb névtára a levéltári forrásokat nem számítva 1840-ben jelent meg. Bugát Pál és Flór Ferenc szerkesztésében, Magyarországi Orvosrend névsora 1840-re címmel. A kötetben Varasd-, Szepes-, Zágráb- és Pozsega vármegye kivételével mindenki szerepel. Az említett területet nem számítva Magyarországon ekkor 562 orvosdoktor és 1055 sebész működött, megoszlásuk tehát meglehetősen aránytalan volt, a sebészek javára. Az orvosdoktorok közül 143 rendes főorvos és 79 tiszteletbeli főorvos volt, emellett 10 kórházigazgatót és 4 uradalmi főorvost említenek (a feladatkörök között vannak átfedések, a kórházigazgatók általában főorvosok is voltak). Mellettük 318 gyakorló- (azaz magán)orvos élt az országban. Emellett 361 seborvosi állást tartottak fenn (a Nógrád vármegyei Füleki járás sebészi hivatala épp üres volt). Az országban praktizáló magánsebészek száma jóval nagyobb volt, mint a doktoroké: 730. Tehát az alkalmazott orvosdoktorok és sebészek számát tekintve szintén a sebészek voltak többségben, ami abból fakadt, hogy egy vármegyében általában négy-öt seborvosi állást hoztak létre (olykor egy központi sebészit és több járásit), míg számtalan helyen csak egy rendes főorvost tudtak alkalmazni (a tiszteletbeli főorvosokat, miután nem kaptak fizetést, nem számítottuk ide). Német nyelvterületen ez az arány kiegyensúlyozottabb volt. Badenben például már 1828-ben a 188 államilag finanszírozott orvosló közül 93 orvosdoklor volt (79 főorvos, 14 segédorvos, Assistentenarzt), 95 pedig sebész (62 Landchirurg, 30 Stabschirurg, 3 Landchirurgassistenz).926 Ugyanitt az orvosdoktorok háromnegyede, míg a sebészeknek fele városban élt (1831-ben). Ebben, mint látni fogjuk, a magyar viszonyok is hasonlóak volt.927 A patikák száma is megtöbbszöröződött az előző évekhez képest, 329 volt belőle 1840-ben. Az Orvosrendben némelyik vármegye feltüntette a fizetett bábák és állatorvosok számát, a kötetben így 23 állatorvos és 142 bába szerepel, ez a szám azonban a hiányos információadás miatt nem képezheti részletesebb vizsgálat tárgyát. A sebészek közül 242 ún. rendes seborvos volt (tehát rendszeres fizetést kaplak). Ebből 69-et megyei, 19-et városi sebésznek neveznek. A megyeiekhez még 156 járási seborvos is csat1,27Nappal] vizitnél az orvos 30-, sebész 18 krajcárt kapott, éjjelinél pedig 1 forintot és 36 krajcárt. Gortvay 1953. 119. 924Linzbauer V/III. 621-622. (3625. ssz„), Gortvay 1953. 120. 925Linzbauer V/III. 296. (3399. ssz.), Gortvay 1953. 299. 926 Loetz 1993. 172. 927 Loetz 1993. 176.
