Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
IV. Felvilágosult abszolutista állammodell-elméletek, a kameralizmus Habsburg változata
IV. FELVILÁGOSULT ABSZOLUTISTA ÁLLAMMODELL-ELMÉLETEK Kétségtelen tény azonban, hogy az egészségügyi reformok alapját részben már apja, Lotharingiai Ferenc kormányzása (1737-1765) idejében megteremtették, a Lipót által megvalósított változások erre épültek. Toszkánában is a 18.század második felében került az érdeklődés középpontjába a populáció kérdése, ezzel kapcsolatban a közegészségügy rendezésének fontossága. Az egészségügy átfogó rendezése 1775-ben valósult meg. A kortársak is elismeréssel adóztak a közegészségügy rendszerének mintaszerű megszervezése előtt, történelmi távlatból nézve is ez Lipót reformjainak a legjelentősebbje. Különösen jelentősek a bábaügyre vonatkozó intézkedései 1772-ben, majd 1775-ben: a bábaképzés megszervezése, a kórházi szülészetek és szülőotthonok helyzetének rendezése, a vidék szakképzett bábákkal való ellátása, stb.61 Az itáliai bábakérdés elemzésére még visszatérünk a hazai bábaügy ismertetése kapcsán. A 18. századi Lengyelországban is sok értékes és érdekes egészségügyi intézkedés született, de ezek java része inkább az orvosképzést, az egyetemek orvosi karainak reformját érintették, olyan átfogó egészségügyi rendelet, mint Csehországban nem lépett életbe. Az ország területi feldaraboltsága, politikai helyzete mindezt befolyásolta.62 A felvilágosodás korában rohamos szellemi fejlődést mutató Oroszországra is ez volt jellemző. A magyar közegészségügyet hosszú távon szabályozta az ausztriai rendelettel megegyező tartalmú, Generale Normativum in Re Sanitatis címmel ismertté vált uralkodói intézkedés, megteremtve az egységes rendszert az egészségügyi igazgatás területén. Az osztrák birodalom legmagasabb szintű egészségügyi szerve az udvari egészség- ügyi bizottság (Sanitäts Hof Deputation) volt, amely egészen megszűnéséig (1766) Magyarországra is kiterjedő hatáskörrel bírt. Magyarországi viszonylatban az 1723.évi törvény értelmében létrehozott és működését 1724 márciusában megkezdő Magyar Királyi Helytartótanács felügyelete alá tartozott az ország egészségügyének valamennyi problémás kérdése. A Helytartótanács a törvényhatóságoknak és a főispánoknak kiadott „intézvények” segítségével rendelkezett a közegészségügyet érintő esetekben. A rendelkezések zöme a „császári dekrétumuk” illetve „intimátumok” végrehajtása volt, amelyek a bécsi magyar kancellária közvetítésével jutottak el a Helytartótanácshoz. A század első felében javarészt a járványüggyel kapcsolatban hoztak országos érvényű rendelkezéseket. 1738.augusztus 26-án a Helytartótanácson belül létrehozták az állandó magyar egészségügyi bizottságot (Commision in Re Sanitatis stabiliter Ordinata), amely hét helytartótanácsi tanácsosból állott, az ország hercegprímásának vagy az országbírónak az elnöklete alatt. A bizottságban a hadsereg és a kamara is képviseltette magát, de egy orvos-szakértő tagja is volt, Pozsony város főorvosának személyében. Az első orvos tag Perbegh Károly, az irgalmas-rendi kórház főorvosa volt.63 A bizottság nem csupán véleményezési joggal rendelkezett, amely a királyi rendeleteket továbbítja az alárendelt hatóságok felé, de mint valóságos szakmai testület, kezdeményező szerepet vállalt az egészségügy országos szervezését illetően. 1742- ben rendeletileg kimondták, hogy a sebészeknek tilos a belső betegségek gyógyítása.64 ospedali psichiatrici di Chiarugi nel quadro del riformismo Toscano ed Europeo. in: Rivista di Storia della Medicina, 1976, 20,2, 168-179.p. 61 KRASZ Lilla: A bába történeti szerepváltozása a 18.századi Magyarországon. Bp., Osiris K., 2003. 66-7 l.p. 62 SKROBACKI, A.: Medizin und Gesundheitserziehung in der Aufklärungszeit in Polen, ln: Zeitschrift für die gesamte Hygene und ihre Grenzgebiete, 1977,2T, 12,926-928.p. - KAPRONCZAY Károly: Közép-Európa orvosképzése. Bp., OPKM, 2004. 41-45.p. 63 GORTVAY György: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. Bp., Akadémiai K., 1953. 104.p. 64 „Chirurgi a cura intema ihibiti”. 1742.április 4. In. LINZBAUER, Xaver Franciscus: Codex sanitario-medicilais Hungáriáé. Tomus II. 191.p. 55
