Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
IV. Felvilágosult abszolutista állammodell-elméletek, a kameralizmus Habsburg változata
IV. FELVILÁGOSULT ABSZOLUTISTA ÁLLAMMODELL-ELMÉLETEK 1747-48-ban felmérték az ország orvosainak, gyógyszerészeinek, polgári és katonai sebészeinek, bábáinak számát.65 Az 1752-ben kibocsátott királyi rendelet a vármegyei hivatalok szervezéséről intézkedett és kötelezővé tette — mind a vármegyéknek, mind a városoknak - orvos alkalmazását. A rendelkezés hangsúlyosan felhívta a figyelmet az ország aggasztó egészségügyi állapotára. A megyei/városi fizikusnak (orvos) egyetemi végzettséggel kellett rendelkeznie. Feltétel volt, hogy helyben lakjon. Kötelességei közé tartozott a terület köz- egészségügyének folyamatos ellenőrzése: a gyógyszertárak, a kórházak működésének szemmel tartása, szakmai elöljárója lett a megyében működő sebészeknek, bábáknak, rendszeresen jelentést kellett írnia a megbetegedésekről, különös tekintettel a járványokra (állatjárványokra is vonatkozott), ingyen kellett ellátnia a szegényeket.66 Tulajdonképpen ez tekinthető a megyei főorvosi feladatkör első összefoglaló megfogalmazásának, a rendelet viszont nem terjedt ki az orvosok javadalmazására, helyesebben a megyékre/városokra bízta annak mértékét, ezért az ország különböző területei között igen nagy különbségek alakultak ki ebben a vonatkozásban. A rendelet végrehajtása előtt azonban ismét elrendelték az egészségügyi személyzet létszámának felmérését, ekkor már oklevelük bemutatására is kötelezték őket. Akik okirattal igazolták végzettségüket, azokról az egészségügyi bizottságnak egy országos névjegyzéket kellett készíteni és csak azokat alkalmazhatták a vármegyék, akik szerepeltek ezen a listán. 1755-ben adták ki a Planum regulationis in Re Sani- tatis-t, amely országos érvénnyel szabályozta az orvosok és sebészek tevékenységét. Többek között meghatározta, hogy mely esetekben végezhetnek önállóan a sebészek különféle beavatkozásokat. Ekkor ismételten kimondták, hogy az egészségügyi bizottságnak be kell mutatni az oklevelet, amelynek meg kell bizonyosodnia a kérelmező tudásáról. Egy erre hivatott speciális bizottság előtt is számot kell adni mindenkinek tudásáról és csak ezután adható meg az engedély a hazai gyógyító tevékenység gyakorlására. Az így engedélyezett munka megkezdése előtt azonban mindenkinek egy bizonyos összeget be kellett fizetnie az orvosjelöltek tanulmányait támogató alapba: a hazaiaknak 12, a külhoniaknak pedig 24 kör- möci aranyat. A rendelkezés célja egyértelműen az orvosi tevékenység színvonalának ellenőrzése, a képzetlenek, vagy a vitatható, nem hitelesnek tűnő oklevéllel rendelkezők kiszorítása az orvosi gyakorlatból. Szándékai ellenére nem volt a rendelkezés végrehajtása következetes, ezért szükségessé vált, hogy 1765 októberében újabb királyi utasítással elrendeljék az engedély nélkül orvosi gyakorlatot folytató külföldiek kitoloncolását, illetve az oklevéllel nem rendelkező gyógyítók bebörtönzését. Közben - hivatkozással az 1752-es rendelet részleges kudarcára, miszerint a vármegyék azt hangoztatva, hogy senki sem jelentkezett a felhívásra, nem alkalmaztak orvost - a Helytartótanács 1763. június 20-án felhívta a vármegyék figyelmét az országban élő volt tábori katonaorvosokra, ettől várva az orvoshiány problémájának megoldását. Sem a jogalkotók ösztönzése, sem a helyiek jól felfogott érdeke nem volt azonban képes a hihetetlen mértékű orvoshiányt pótolni, csak viszonylag kevés helyen tudtak egyetemet végzett orvost alkalmazni, a jó szakmai tudás birtokában lévő sebészek létszáma is alacsony volt. Ez utóbbiak megbecsültségére jellemző az egyik megye levele, amelyben kijelentik, hogy a terület „el van látva egy borbéllyal s vele meg van elégedve,”67 Ezzel egy időben a Helytartótanács ismételten megerősítette a megyei fizikusok feladatkörét, külön utalva felügyeleti és központi irányítói jogkörükre. A hivatalban lévő megyei orvosoknak elrendelték a járási sebészi állások betöltetését, a felügyeletük 65 LINZBAUER: i.m. Tomus II. 222-226.p. 66 „Constitutio Physicorum et Chirurgorum comitatensium” (1752.október) in. LINZBAUER: i.m. Tomus n. 279-28l.p. 67 idézi GORTVAY: i.m.: 105.p. 56
