Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
III. Magyarország a XVIII. század első felében
III. MAGYARORSZÁG A XVIII. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN elosztás így is rendkívül egyenetlen és esetleges volt.6 Bár javarészt egyházi működtetésű kórházak (ispotályok, betegházak, lazarétumok,stb.) már régóta léteztek az országban, ezek azonban inkább csak az elaggott, elhagyatott szegények végső menedékei voltak, de nem voltak különbek az egy-egy szabad királyi város illetve fejlettebb mezőváros által fenntartott - kevés férőhellyel rendelkező - kórházak sem, amelyek szintén javarészt csak az elhagyott szegény betegeket fogadták be. Ezek felügyeletét, vezetését a város orvosára, vagy a helyi sebészcéhre bízták, ha egyáltalán volt ott ilyen. Rendezett körülmények között élő nemes ember, de a szegény paraszt sem vette ezeket igénybe (mindegyikük természetesen más-más indíttatásból). Kivételt jelentettek a felvidéki és erdélyi német lakosú városok, ahol az egyházi kezelésben lévő kórházak viszonylag színvonalas ápolásban részesítették a rászorulókat. Ezeken a területeken több, a települések közegészségügyi állapotát javító intézkedést is hoztak (megfelelő ivóvíz, a szennyvíz elvezetése, a szemét városon kívüli gyűjtése, a temetők, temetések közegészségügyileg biztonságos rendezése stb.). Különös nehézséget jelentett, amikor egy-egy nagyobb járvány alkalmával járványkórházat kellett berendezni a városokban, vagy elkülönítő karantént működtetni. A járványok gyors terjedésének megakadályozása érdekében ezeknek az intézményeknek a működését nem egy esetben csak a katonaság erejével tudták valamelyest biztosítani. Katonai kordonnal vették körül a települést, az elhaltak házait lelakatolták, ingóságaikat elégették, minden tárgyat, amiről feltételezték, hogy a fertőzés teijeszti, a kor egyedül hatásosnak vélt módszerével, a füstöléssel „fertőtlenítettek”. A helyzetet azonban bonyolultabbá tette az a körülmény, hogy a járványokat nem egy esetben éppen a katonaság hurcolta be egy-egy területre. Mindez együttesen eredményezte a babonás elemekben gazdag népi gyógyászat, a kuruzslás, az asztrológiára támaszkodó gyógyeljárások terjedését. Ezeket azonban el kell választani azoktól az empíriára alapozott - általában a természetben található anyagok (gyógynövények, gyógyvizek) előnyös hatását felismerő - gyógyászati módszerektől, amelyeket a kéziratos orvosló könyvekből ismerhetünk meg. Számos, bizonyítottan hatásos elemét a tanult orvosok is átvették, alkalmazták.7 A babona és az empíria jelenlétét, keveredését és arányait a mindennapi gyógyeljárásokban többféle forrásból tudjuk nyomon követni és rekonstruálni: a régi kalendáriumok orvosi tanácsokat tartalmazó rovataiból, a kéziratos orvosló feljegyzésekből, recept-gyűjteményekből, de érdekes adalékokkal szolgálnak a boszorkányperek iratai, vallatási jegyzőkönyvei is, mivel a kuruzslókat, javasasszonyokat, bábákat - un. laikus gyógyítókat - nem egy esetben „rontással” vádoltak meg a sikertelen gyógyítás után.8 6 GORTVAY György: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. Bp., Akadémiai K.,1953. 66.p. 7 DEMKÓ Kálmán: A magyar orvosi rend története, tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII.század végéig. Bp., Dobrowsky és Franke, 1894. - KORBULY György: Az állami egészség- védelem felé. In: Magyar Művelődéstörténet. IV.köt. Barokk és felvilágosodás. Szerk.: Domanovszky Sándor. Bp., Magyar Történeti Társulat, 1941.- Gortvay: i.m. 8 Processus judiciarii de magia abrogantur. (1768.május 26.) - a kihallgatás jegyzőkönyvét közli:: LINZBAUER, Xavér Franciscus: Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé. Budáé, typ., Universitatis, 1852-1856. Tom.II. 456-460.p. - MOLNÁR Éva: Boszorkányperek Magyarországon a XVII-XVIH. században. Bp., 1942. - SCHRAM Ferenc: Magyarországi boszorkányperek, 1529-1768. l.-2.köt. Bp., 1970. - BENCZE József: Két újólag előkerült akta a boszorkányperek idejéből. In: Az Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, 34.(1965), 9-17.p. - MOLNÁR Gyula: Népi gyógyítás emlékei a bihari boszorkányperekben. Orvostörténeti Közlemények, 48-49.(1969), 195-205.p. - SZENTI Tibor: Paráznák. I-III. Orvostörténeti Közlemények, 117-120.(1987), 87-102.p. 133-140.(1991-1992), 155-170.p. 145-146.(1994), 79-119.p.-GEDAINÉ KÖLNÉI Livia: Az anyákkal és a kisgyermekekkel kapcsolatos rontások - Magyarországi boszorkányperiratok tükrében a XVI-XVIII. században. 133-140.(1991-1992), 217-228.p. stb. - R. VARKONYI Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit (Mária Terézia boszorkánypereket beszüntető törvényének újragondolásához.). In.: Ethnographia, 1990./3-4.sz.384-437.p.
