Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XII. Az orvoslás és az egészségügyi felvilágosítás kiadványai
XII. AZ ORVOSLÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS KIADVÁNYAI gyógymódjai között is felbukkant (például a gyermekgyógyászati könyvek között korábban már ismertetett Neuhold János Jakab: Fundámentumos oktatás... c. munkájában is találkozunk számossal). Említést érdemelnek azonban azok az empíriára alapozott - talán meghökkentőnek tűnő - óvó-megelőző módszerek, amelyek a mesterségesen előidézett (és ezáltal enyhébb lefolyású) fertőzés következtében létrejövő természetes védettséget eredményezték. Gondolunk itt a német-lengyel területen elterjedt, tőlük átvett „himlővásárlás” szokására, amikor a beteg gyermek ingét ráadták az egészségesre, így idézve elő - enyhébb megbetegedés után - a szervezet természetes ellenállását a súlyosabb kórral szemben. Számos orvostörténeti feldolgozásban megtalálhatók azok az adatok, amelyek a variolizáció közel-keleten már régóta alkalmazott eljárásának európai ismertté tételére vonatkoznak. Az egyik változat szerint a görög és örmény kereskedők közvetítésével került európai területre a szépségükre büszke és azt féltő grúz nők szokása, akik a himlőbe esett személy himlőváladékát kenték az orrukba, hogy a kellő ellenállást meg szerezzék a betegséggel szemben. A másik történet főszereplője a konstantinápolyi angol követ felesége Lady Worthley-Montagu, aki a Törökországban látottakat saját gyermekein próbálta ki, a fertőző anyagot beléjük oltatva. Az első magyarországi alkalmazás Raymann János (1690-1770) eperjesi orvos nevéhez fűződik, aki 1721 -ben - ugyanabban az évben (csak néhány hónappal később), mint Lady Montagu - saját gyermekein próbálta ki az új eljárást. Bár a módszert már 1717-ben tanulmányozta, 1719-ben közleményt írt róla,127 de alkalmazására csak néhány évvel később szánta rá magát. Raymannak Magyarországon jó ideig nem akadt követője. Külföldön - elsősorban Angliában - azonban folyamatosan kutatták az oltás módszerének tökéletesítését, esettanulmányokat írtak, következtetéseket vontak le, amelyek a magyar orvosokat is arra ösztönözték, hogy a többi fertőző betegség megelőzésére is alkalmazható oltás lehetőségét tanulmányozták: Weszprémi a pestis, a pozsonyi Sgollanics Ferenc rüh ellen, Huszty Zakariás Teofü pedig a vörhennyel szemben kívánt ily módon védekezni.128 Ausztriában egészen az 1760-as évekig nincs adat a himlőoltással kapcsolatban. A késés oka feltételezhetően az udvar két vezető orvosának szemléletére vezethető vissza. Van Swieten sokáig ellenezte a himlőoltással való kísérletezést, a megfontolt felelősségteljes orvoslás szemszögéből, de Haén pedig ideológia okokból, kifejtvén, hogy Isteni elrendelés, hogy mindenki átessen a betegségen, ezért nem is kell ellene semmit tenni. A fordulatot az uralkodói családban előforduló betegségek és haláleset hozta meg, amikor Mária Terézia elhatározta, hogy beoltatja magát és népes családját. A holland Jan Ingenhausz (1730-1799) 1768-ban az egész császári családot beoltotta, 1771-ben pedig himlőoltási házat rendeztek be Bécsben és jutalmat ígértek mindazoknak, akik alávetik magukat az oltásnak.129 A magyarországi helyzetre még az 1770-es években is bizonyos távolságtartás volt 127 RAYMANN, Johannes Adamus: Disquisitio variolarum. In:Annales Physico-Medici Vratislaviensis, 1719. 434.p. 128 DUKA ZÓLYOMI Norbert: i.m. 47.p. 129 Ismételten egy olyan vonatkozásra hívnánk fel a figyelmet, amely arra utal, hogy a probléma milyen központi helyet foglalt el. Levéltári iratokban, kortársi közleményekben, sőt Weszprémi bizonyos években írott önéletrajzában is található említés arról, hogy 1770-ben - szokásos országjárásai egyikén - a későbbi II József átutazott Debrecenen és személyesen fogadta Weszprémi Istvánt is. A beszélgetés legnagyobb részét a himlőoltásra, annak módjára vonatkozó párbeszéd alkotta, József nagy tájékozottságot tanúsítva tette fel kérdéseit Weszpréminek. Az iratot Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában R. 790 jelzettel őrzik. Közlése: EMBER Jenő: Weszprémi István beszélgetése József császárral. Könyv és Könyvtár. XI. kötet. Bp., 1977. 71-81 .p. - valamint Weszprémi István emlékezete halálának 200.évfordulóján. Bev.: SHULTHEISZ Emil, Szerk. GAZDA István. Piliscsaba . Budapest - Debrecen, MATI- SOMKL - DOTE, 2000. 135-144.p.: 214
