Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XII. Az orvoslás és az egészségügyi felvilágosítás kiadványai
XII. AZ ORVOSLÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS KIADVÁNYAI tettséget jelentett, mint az előző, a megbetegedettek háromnegyede vesztette életét, mint ezt Chenot is regisztrálta a járvány történetét feldolgozó könyvében.121 Ennek ellenére a védelmi stratégia kidolgozása és végrehajtása sikeresnek bizonyult, mivel csupán nyolc hónapig tartott a járvány, és éppen májusban lett vége, amikor a korábbi tapasztalatok szerint inkább fokozódni szokott. A járvány megfékezésében döntő szerepe volt mindenek előtt a fertőző- dési lánc megszakításának - a szigorú karantén intézkedésnek -, valamint a személyes használatú ruhanemű, illetve a textil és szőrmeáru alapos fertőtlenítésének (esetleges megsemmisítésének), mivel ekkor már bizonyítást nyert, hogy bizonyos bolhafajok vétkesek a pestis kórokozójának terjesztésében. Chenot a következő években folytatta a pestisjárványokra vonatkozó kutatásait, felhasználva az addigi gyakorlati tapasztalatait. 1785-ben kidolgozott pestis-rendszabását jóllehet az uralkodó támogatta, a bécsi egyetem tanárai azonban nem értettek vele egyet, ennek ellenére mégis hamarosan életbe léptették az osztrák birodalom egész területén, kivételt képezett a dalmát tengerpart. Erdélyben az 1790-91-es országgyűlés által kidolgozott egészségügyi törvény, az Opinion in re Sanitatis vonatkozó része Chenot elgondolására épült, hasonlóan az 1813-as erdélyi pestisrendelethez.122 Szintén az 1770-71 évi járvány idején kapott fontos feladatot a Tirolból (Cloz) származó Anton Canestrini (1743-1807), őt felsőbb utasítással az ország északi részére rendelték, hogy a Lengyelország felől is közelgő járvány megállításában vegyen részt, amely feladatot sikerrel megoldott. Tapasztalatait ő is kiadványban adta közre.123 A legutolsó Magyarországon feljegyzett pestises megbetegedések a Szerémségben voltak 1795-ben, de erről már úgy emlékeznek meg a járvány történeti feldolgozások, hogy csak szórványosan észlelhető esetek fordultak elő.124 Egészen a himlőoltás kötelező bevezetéséig — amit Magyarországon az 1876.évi XIV. törvénycikk írt elő - rendszeresen ütötte fel fejét a himlőjárvány és szedte áldozatait, vagy hagyott maradandó nyomot a túlélőkön. Halálos kimenetelű esetek elsősorban a gyermekek körében fordultak elő, legnagyobb arányban egy éves kor alatt. A Helytartótanács 1796-os kimutatása szerint az akkori Magyarország gyermeklakosságának egynegyedét vitte el a himlő, az éves gyermekhalandóságnak legalább a harmadát, de sokszor a felét a himlőben meghaltak jelentették.125 Egy másik összegzés szerint a 18. századi összlakosság vonatkozásában 100 személyből átlagban 11 -14 fő halt meg himlőben tizedik életévének betöltése előtt.126 A megbetegedések szinte folyamatosan jelentkeztek kisebb-nagyobb mértékben és kiterjedésben, országos méretű járvány volt 1708-1711 között, a nagy erdélyi járvány 1724-ben dúlt, 1737-ben ismét országos méretűre duzzadt a megbetegedések száma. Az orvosok - hasonlatosan a pestishez - tehetetlennek bizonyultak a himlővel szemben, a kezelések általában életrendi-étrendi előírásokra szorítkoztak, esetleg hashajtást, izzasztást, érvágást javasoltak, vagy egyszerűen csak várták a természet jótékony, gyógyító erejének érvényesülését. A lakosok között elterjedt népi orvoslási módszerek némelyike a tanult orvosok 121 CHENOT, Adam: História pestis Transilvanicae annorum MDCCLXX-MDCCLXXi. Opus posthumum iussu regio edidit és praefatus est Franciscus Schraud. Budáé, Typ.Reg. Univ. Pestinensis, 1799. Melléklet: Tabella. 122 SPIELMANN József: A közjó szolgálatában. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, Kriterion, 1976. 275.p. 123 CANESTRINI, Anton : Disertatio historica de peste, quae ab Autumno anni 1770.usque ad mensem Februarii 1771.in Comitata Zempliniensi grassabatur. Cassoviae, Länderer, 1777. 104 p. 124 SCHULTHEISZ -TARDY: i.m. 124.p. - valamint FEKETE Lajos: i.m. 63 p. 125 Protocolla Determinationum Comitatus Posoniensis 1755. 598. Közli: DUKA ZÓLYOMI Norbert: Fejezetek a himlőoltások történetéből. In: Új Mindenes Gyűjtemény. 2. Pozsony, Madách, 1983. 38.p. 126 LESKY, Erna: Österreichisches Gesundheitswesen im Zeitalter des aufgeklärten Absolutismus. Wien, 1960. Archiv für österreichische Geschichte. Bd. 122. Hfl 1. 144-145.p. 213
