Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
I. Bevezetés. A felvilágosodás Európája
I. BEVEZETÉS. A FELVILÁGOSODÁS EURÓPÁJA Ez mind az orvosképzésben, mind a gyógyító tevékenységben a mai értelemben vett klinikai orvostudomány kezdetét jelentette. A XVII.és a XVIII.századi orvoslás közötti korszakhatárt meghúzni csupán erőltetett, mesterséges módon lehet, csakúgy, mint a többi tudományágnál. A fejlődés, a kibontakozás az előző időszak tudásanyagára, eredményeire épült rá, a felvilágosodás szellemének megfelelő, jellemző tendenciák érezhető hatásával. Korábban már említettük a XVII.századi Thomas Sydenham nevét, aki elgondolásaival komoly hatást gyakorolt a XVIII.századi orvoslás alakulására is. Nem az egyetlen, de a legismertebb klinikus volt, kiváló megfigyeléseket tett és a kor ismeretanyagához képest ésszerű terápiát alkalmazott. A gyakorlat embereként mentes volt minden meddő spekulatív hajlamtól. Elképzelését a betegségek - a botanika növényrendszertanához hasonló - osztályozásáról azonban már nem dolgozta ki, így szerencsésen elkerülte a teljesen nyilvánvaló kudarcot. Ennek ellenére a „természetes betegségszisztémákról” vallott elmélete követőkre talált a XVIII.században is, közülük a montpellier-i Boissier de Sauvages (1706-1767) rendszerét érdemes megemlíteni. A Sydenham nyomán kialakult orvoslás a XVIII.századi belgyógyászat meghatározó irányzata maradt. A század egyik legjelentősebb orvosa a leydeni egyetem tanára, Hermann Boerhaave (1668-1738) volt. Kiváló gyakorló orvosként és jó egyetemi előadóként szerzett hírnevet, rendszeresen gyakorolta az ágy melletti oktatást. Szinte valamennyi akkori orvosi szakágat tanította hosszabb - rövidebb ideig. Különös hangsúlyt helyezett az anamnézis (a kórelőzmények adatszerű megismerése, elemzése) gondos feljegyzésére, bevezette a test- hőmérséklet rendszeres mérését. A betegségek kórtanát aprólékosan elemezte, a terápiában is sokoldalú volt, a növényi eredetű szereket éppolyan szívesen alkalmazta, mint a másfajtákat. A század kiváló klinikusai jórészt az ő tanítványai voltak. A leydeni orvosképzés és gyakorlat elsősorban Bécsben és Edinburghban élt tovább a Boerhaave - tanítványok által képviselt orvosi iskolákban, de Európa-szerte még igen sok helyen, ahol a hallgatói tanulmányaik befejezése után munkájukat végezték. Az edinburghi egyetemen - ami egyébként arról is nevezetes volt, hogy csak itt tanulhattak a Szigetország nem anglikán vallású ifjai - is több kiváló klinikus és kutató közvetítette a leydeni irányzatot. A XVIII.századi brit orvosok közül kiemelkedőt alkotott John Fothergill (1712-1780), William Heberden (1710-1801), John Huxham (1692-1768) belgyógyászként, William Whitering (1741-1799) pedig a népi gyógyászatból a hivatalos orvosi gyakorlatba átvett digitálisz-terápia bevezetésével. A Boerhaave - tanítványok közül kerültek ki az un. első bécsi orvosi iskola jelesei, mindenek előtt a holland Gerard van Swieten (1700-1772), akinek a nevével a későbbiek során Magyarország egészségügyének és kulturális életének számos területéhez kapcsolódó sokoldalú munkássága okán többször fogunk találkozni. A szintén holland Anton de Haen (1704-1776) van Swieten hívására érkezett Bécsbe. A kopogtatásos mellkasi diagnosztika bevezetője Leopold Auenbrugger (1722-1809), az orvosképzésben a következő generációt képviselő Maximilian Stoll (1742-1787) és az orvosi közügyek vezetésében a van Swieten utód Anton Störck (1731-1803) szintén az élvonalhoz tartozott. A sebészet színvonala és társadalmi megbecsültsége jelentősen emelkedett ebben a században. Fontos szakmai képzési fórumként megalakult a párizsi Academie Royal de Chirurgie (1731-ben), a kapuit 1724-ben megnyitó berlini Charité, valamint a Bécsben, 1785-ben létesített Katonai Akadémia (Josephinum) a katonai sebészképzés központjai lettek. A katonai sebészképzés tudatos fejlesztésének eredménye a borbélyi céhekről való leszakadás, a francia forradalom után az orvosi és sebészi oktatás különállásának megszűnése is fontos momentum, a kórbonctani szemlélet térhódítása pedig az orvoslás és a sebészet 15
