Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)

I. Bevezetés. A felvilágosodás Európája

I. BEVEZETÉS. A FELVILÁGOSODÁS EURÓPÁJA

tál pontosan meghatározott önérdeke irányítja. Az egyetlen fontos emberi érzés önmagunk szeretcte, amely fizikai érzékelő képességünkön alapulva közös minden emberben. Az önzés az emberi természet sajátja, ám ez az egoizmus nem feltétlenül jelent rosszat, értelmes egoizmusról van szó akkor, ha az egybeesik a közösség érdekével. A helyes nevelés az egyéni érdeket a közérdekhez köti - szögezte le. A közfelháborodást kiváltó tétel viszont - amellyel már sem Rousseau, sem Diderot nem tudott azonosulni - azt volt, hogy az erkölcsöt abból a fizikai érzékenységből származtatta, amelyet az élettelen természetre is kiterjesztett, csupán csak azért, hogy a természet részeként szemlélhesse az embert. Rousseau szerint Helvétius egyáltalán nem bizonyította be, hogy például a sziklák is gondolkodnának, ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az ember viszont nem. Hiányolta továbbá az erkölcs tételéből a belső közvetítők szerepének hangsúlyozását. Diderot a sajátosan emberi körülményeket kérte számon, mert szerinte Helvétius állításai inkább vonatkoztak a kutyára, a tevére vagy akár az osztrigára, mint az emberre. Vagyis mindketten a sajátosan emberi tényezőket keresték A könyv körüli botrány egyre nagyobb hullámokat vert, míg végül arra kötelezték Helvétiust, hogy —Galileihez hasonlóan - vonja vissza tanait.

Arra a kérdésre, hogy az értelem haladása elegendő e az önzés ellen, Jean-Jacques Rousseau ("1712-1778) határozott nemmel válaszolt. Legjelentősebb müveiben - az 1762-ben kiadott Emil, avagy a nevelésről címűben, és az ugyanekkor kinyomtatott Társadalmi szerződés-ben fejti ki alapvető eszméit. A két kötet még megjelenésének évében hasonló sorsra - a cenzúra máglyájára - jutott, mint Helvétius: De Vesprit-je. A Társadalmi szerződés már a XVIII. században szinte minden európai nyelven eljutott az olvasókhoz, magyarra Szentmarjay Ferenc, a Martinovics-féle összeesküvés egyik résztvevője és áldozata, fordította le. Kezdő mondata az ő tolmácsolásában így szól: ,yíz ember szabadon született és mégis mindenütt láncon van. ” Kemény logikával felépített, minden idők emberének gondolatvilágához utat találó munka. Mindent leírt Russeau: a népfelség eszméjét és az ember el nem idegeníthető jogát a szabadsághoz, de a hatalom egyéneket eltaposó terrorját is. Az ember jótól való eltávolodásának okát a civilizációban vélte megtalálni, azért adta ki a „Vissza a természethez" jelszót, hogy az ember ott visszanyerje veleszületett jóságát. Államában nincs hely az ateisták számára, mert úgy véli, hogy mindenképpen kell lenni egy túl- világi jutalmazó és büntető lénynek - Istennek -, s a léleknek halhatatlannak kell lennie. Az Isten által belénk plántált lelkiismeret szavatolja az erkölcsöt, az erkölcs pedig sohasem téved -jelentette ki. A baj ezzel az elmélettel leginkább az, hogy a francia forradalom terro- risztikus időszakában éppen erre a lelkiismereti tételre hivatkozva hozták meg kegyetlen ítéleteiket. Jelentős hatást gyakorolt Robespierre-re is: a népszuverenitásról és a közjóról szóló elméletek megalkotásával. A rousseau-i gondolatok olyan vonulatot nyitottak meg az európai eszmetörténetben, amely tulajdonképpen a polgári társadalom kibontakozása idején, a romantika korában teljesedett ki.22

A XVIII. századi filozófiai megújulás folyamatából nem maradhatnak ki a német filozófia század eleji vezéralakjai, Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) és Christian Wolff ("1679-1754), akik a megismerés útjai közül a Descartes-féle racionalizmust választották, míg a társadalmi vonatkozású kérdésekben nagyfokú kompromisszum-készséget tanúsítottak. Wolff is a társadalmi szerződés híve volt, de úgy vélte, hogy a szerződésben a társadalom a jogokat végérvényesen az uralkodójára ruházta, így a szerződés tulajdonképpen felbonthatatlan. A természetjogra alapozott filozófiai irányzat egyértelműen hatással volt a Habsburg Monarchia felvilágosodott uralkodóinak - elsősorban II. Józsefnek - a működé22 LUDASSY Mária: Elhiszem, mert ésszerű. Tanulmányok az angol és a francia felvilágosodás koráról. Bp., Osiris K.. 1999. 127-149.p.

13