Evangélikus kereskedelmi középiskola, Rozsnyó, 1942
5 Kuntaplóczai Czékus István* ■fi i. 1 ■ „Nagy volt ö hitben, szeretetben, égi reményben, Sírja fölött lengjen hála s örök kegyelet.“ A fenti két sor, amely nagy püspökünk, Czékus István síremlékét díszíti, már gyermekkoromban megfogott. Érdekelt a kérdés, hogy milyen lehetett az, akit a hálás kegyelet a fentiekben nagynak tartott. Még jobban kezdett érdekelni fenkölt alakja akkor, amikor mint kis középiskolás diák bélyeggyűjtés közben, — a csehszlovák megszállás legsötétebb idejében 1923—24 év körül — a rozsnyói evangélikus templom egyik eldugott helyén egy ócska ládában a volt nagyrőcei szlováknyelvű evangélikus gimnáziumnak Czékus István által lefoglalt irattárát megtaláltam. Az iratokból megállapítottam, hogy Czékus István nemcsak a fentiekben volt nagy, hanem nagy magyar hazafi is volt, aki a nagyrőcei pánszláv gimnázium bezárása körül nagy érdemeket szerzett, mert a hazaellenes irányú törekvéseknek kérlelhetetlenül útját vágta és akit a gimnázium bezárása alkalmával egész hazánk osztatlan tisztelete köszöntött mint a hazának egyik legérdemesebb fiát, aki nem habozott, bár lelki bánattal, de hazafiúi kötelességének teljes tudatában saját egyháza testén megejteni a szükséges műtétet és gyökereiben kivágni azt a fekélyt, amely vészt volt hozandó a nemzetre és a hazára. Ekkor megtanultam tisztelni és becsülni Czékus Istvánt, érthető tehát, hogy 1935-ben, amikor a Šafárikov Kraj című rozsnyói szlovák nyelvű lapban Čaplovics Vladimir nevű gimnáziumi tanát Czékus István nagy püspökünk emlékét őrjöngő fanatizmussal megtámadta, az 1924-ben megtalált iratanyagot összeszedtem és bár egy fanatikusan gyűlölködővei vitába bocsátkozni kárbaveszett fáradság, — Czékus István igazát teljesen megismerve, — folytatólagosan megjelenő füzet formájában a Čaplovics által közölt valótlanságokat megtámadtam. Sajnos csak az első füzet jelenhetett meg, mert a csehszlovák hatóságok érthető okokból megakadályozták a nagyrőcei gimnázium mindenképen indokolt bezárásának tisztázását Békésebb időben esetleg részletesen fel fogom dolgozni az idevonatkozó és kultúrpolitikai szempontból feltétlenül érdekes iratanyagot. Ezt, sajnos, a mostani szűk keretbe nem illeszthetem belé. Azonban a trianoni sötét éjszakából felébredt nemzetnek meg kell ismernie nagyjait, és ezért vagyok hálás a rozsnyói ’) Születésének 125. évfordulója alkalmából.
