Evangélikus kereskedelmi középiskola, Rozsnyó, 1939
Dr. Dengl János. (1882—1940.) Nagy veszteség érte kereskedelmi szakoktatásunkat ez év február 2-án. Elvesztettük egyik legnagyobb vezető-egyéniségét dr. Dengl János egyetemi tanárt, a Gazdasági Szaktanárképző Intézet ügyvezető alelnökét. A Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesületének 15 éven át, csaknem élete végéig, elnöke volt. így tehát nemcsak a kereskedelmi iskolai tanárképzés, hanem a kereskedelmi iskolai tanár-társadalom vezetője is volt. Az utolsó másfél évtized kereskedelmi iskolai tanár-termése az ő szakavatott keze alól került ki. Mi, fiatalabb tanárnemzedék, akik az ő tanítványai voltunk, soha sem tudjuk elfelejteni nagy professzorunk szigorú, de igazságos és emberismerő jellemét. Ha hozzá mentünk kollokválni, vizsgázni, tudtuk, hogy becsületes munkát, alapos tudást kíván, de — méltányol is ! Nála nem kellett szeszélytől tartanunk ! Érdekes egyéniség volt: nem a nagyképű tudós önhittsége jellemezte, sem pedig a jelölttel macska-egér játékot játszó hatalmaskodás, de még a tudás fellegeiben járó emberfelettiség sem; — a szó nemesebb értelmében vett igazi tanár-ember volt, nevelőjellem ! Dengl János a hallgatói, a tanárjelöltek melegszívű atyja volt. Csodálatos ember volt: annak ellenére, hogy beszédjén erősen érzett, hogy bánáti svábvidék szülötte, — előadásai is túlnyomórészt németnyelvű kereskedelmi encyklopédia tárgykörében mozogtak, — bámulatosan finom nyelvérzékkel választékos magyar nyelven tudott beszélni, sőt: „Magyar nyelvhelyesség és stilus“ című kollégiuma is volt. Barátságos, kedves-arcú szív-ember volt, akinek az arcáról, szeméből a jóság lelke sugárzott. Előadásait, a hatalmas méretű „V-ös“-ben a mindig nagyszámú hallgatóság előtt halk, szinte alig hallható hangon kezdte, hogy egy-két mondat után mindvégig 1