Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1909
orvosa Schwirián dr. ügyességének, — visszanyertük őt az életnek és a művészetnek. Élénken, színesen tudta elbeszélni azt a gyönyörű sikerekkel tele időt épugy, mint szenvedéseinek sötét, nehéz óráit: csak művésznek adatott, az érzéseknek ez a nagy intenzitása, mely intenzitás már per excellence művészi képesség. Tűzbe, vizbe ment volna jó barátaiért, de ez a szelid és csendes természet féktelenül tudott gyűlölni is, gyűlölni mindazt, ami a tehetségnek ellensége, a haladásnak átka, a szellem szabad szárnyalásának örökös nyűge, röviden szólva, amit stréberségnek nevezünk. Egyáltalán nem volt komplikált ember, inkább a hegyek közt élő primitiv őserő, egyszerű, de nagy és szabad gondolatokat kedvelő inkarnációja volt; de az embereknek azt a fent említett fajtáját egész életében őszintén gyűlölte. Úgy tudtam meg ezt, ő tőle magától, hogy büntetésképen a Velencébe tervezett kirándulásról, neki le kellett volna maradnia, mert kollegái közül az egyikkel, akit Kori barátunk, fentebbi tulajdonságaiért nem valami túlságosan kedvelt, és egy önfeledt pillanatban túlságos eréllyel büntetett, panaszt emelt ellene. -— Hála professzorai bölcs belátásának — nem kellett a Velencei kirándulásról lemaradnia s igy csak újabb alkalma nyílt egypár gyönyörű aquarellel gazdagabban térni haza Ezek közül egyet maga a vezető professzor Nádler Róbert vett meg; egy másikat szobája falán őrizte, nekem is volt alkalmam benne gyönyörködhetni. Ezek után, tán felesleges is hangsúlyozni, hogy mennyire szerette a talentumos embereket, mennyire kereste e^ek társaságát, hiszen tulajdonképen csakis ezek közt érezte magát igazán jól; tanítvány vagy jóbarát: nem vette számba, passzióval tanította azokat — kedélyesen eltréfált ezek között, de haragudott a féltehetségekre, a festészet élősdi kalózaira. A gúny visszafojtott könnyekből támad, néhai jó „Gyulai Pál“ mondása szerint, lehettek Schabliknak, a művésznek is bőven ilyen visszafojtott könnyei, mert kegyetlenül gúnyos tudott lenni, mikor az ilyen „amatöri“ kedvtelésekről jött a szó. Mert az ember sohasem tudhatja, mi rejlik benne, mikor szállja meg az ihlet, a vászon és a festék nem is olyan drága, a környezet el van ragadtatva a sikerült igazi „oiajfesmény“ fölött, nehezen látható be, miért ne próbálkoznék meg az ember ezzel a dologgal, mikor köny- nyebb, mint a milyennek látszik. És nem is kell drágán képet venni, festhetünk magunknak — kedvünkre! így gondolkozik az ambiciózus amatör, pedig csak múló betegség az egész, mint ahogy a kis diák is minden nagyobb baj nélkül esik át az első cigaretta vagy az első vers élvezésével járó bajokon. Egyszóval „ritkán“ végzetes a benne 10
