Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1901

4

Münchenben tartott értekezletükön ellene szólották annak, hogy az ifjúságot politikai, egyházi és szocziális kérdésekben bizonyos nézetekre neveljük. De ezen felfogásuk azóta természetszerűleg alaposan megváltozott, sőt már a „Lehrproben und Lehrgänge“ 1893. novemberi füzetében (37. füzet) Stutzer barmeni tanár igen érdekes és akczeptálható programmot állított össze, hogy mikép kelljen a világtörténet tárgyalásakor a tanárnak ebben a tekintetben eljárnia. Azóta is több figyelemre méltó czikk jelent meg az említett előkelő paedagogiai szakiapban erről a tárgyról. Sok tekintetben követem is nézeteiket.

Miről is van szó ? Arról, hogy — miután ezt a politikai képzést főleg a történelemtanítás adhatja meg — Klió az idők folyamának szolgálatába lépjen. Tehát nem többé önczélú studium legyen ! És agyunkba tódul az az aggódás, nem veszít-e a történet magasztosságából, ha egy gyakorlati eszmének szolgálatába áll, hogy ne mondjuk, annak uszályhordozójává lesz! ? . . .

Hol vannak a határok ? Meddig szabad mennünk ?

Annyi tény, hogy a korszellem követeli, tehát számolnunk kell vele. De r-övid meggondolás után is csakhamar arra az első megállapodásra jutunk, hogy míg egyrészt — igaz — keresni kell az iskolának a lüktető élettel való kapcsolatot, addig másrészt nem szabad magát kitennie efemer sikerrel kecsegtető kísérletezéseknek. Az iskolába csak azt szabad átvennünk, a mi a gyakorlat retor- táján által mint jó, mint jellemképző leszűrődött és a jövőre nézve üdvösnek, maradandónak bizonyult. Mert hisz a jövő számára nevelünk, de konzervatív módon.

Érezzük, sőt látjuk az új szellem nivellálásra törő fuvallatát kicsinyek és nagyok, ifjak is meg aggok. Látjuk, mi idősbek, hogy emberek, kik eddig a kalászrengető Alföld halmain-rónáin hazaszeretetben fölnevelkedve és a tudás elemeinél alig ismerve többet Lassale és Marx szobrai alatt földosztásról és a munkaeszközök államosításáról ábrándoznak, sötétségben élve affelől, hogy kozmo- politikus, forradalmi gondolataikkal a nemzeti élet gerinczoszlopát bénává teszik. A munkátlanok piros zászlóit látja a gyerek mind több helyütt, rajta e szók: titkos szavazás, általános választói jog, 8 órai munkaidő, le a bourgeoisie-val, éljen a munka stb. stb.; elgondolkodik felettök s csoda, ha oly gondolatkörbe, oly szférákba téved, a melyek lelknletének fejlődésére kárhozatosak lehetnek?

De mi idősbek, ha egyrészt látjuk is romboló hatását, másrészt tisztúltabb felfogással figyelünk szavaira, melyek rajongó op-