Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1888
34 kell tulajdonítani első sorban a fehérje-féléknek, másodsorban pedig a szénhydrátoknak és zsiradékoknak. Az olyan táplálkozás, mely megadja a testnek úgy a nitrogén, valamint a széntartalmú tápláló anyagokat a szükséges meny- nyiségben, s jól emészthető állapotban, alapja az egyes ember, valamint a népek ereje és egészségének. Az oly emberek, kik csak kevés nitrogéntartalmú eledelhez jutnak, kik nem esznek elég húst, a kik leginkább csak széntartalmu eledellel, burgonyával, rizszsel élnek, lassankint elgyengülnek, a munkát nem bírják, sokat betegeskednek és rövid életűek; ellenben a jól táplálkozó emberek erősek, munkabírók, egészségesek és hosszú életűek. Nézzük most már ezek után Rozsnyó lakosságának táplálkozását. Az eddigiekből kitűnt, hogy az emberre nézve legfontosabb táplálék a hús. Rozsnyón a legközelebb lefolyt 1888. évben a 13 mészáros a közvágóhídon levágott 652 db. szarvasmarhát, 714 db. borjút, 613 db. juhot, 840 db. bárányt és 476 db. sertést. Ez utóbbi számhoz még hozzávehetünk a magánosok részéről leölt 324 darabot, úgy hogy az elmúlt évben levágott sertések száma 800-at tesz ki. Ha már most egy szarvas marhának átlagos súlyát 265 kgnak, egy borjúét 25 kgnalc, egy juhét 20 kgnak, egy bárányét 7 kgnak, egy sertését 80 kgnak vesszük, akkor a fejenkénti húsfogyasztás Rozsnyón igen tekintélyes összegre: 60 kgrtnra rúg. Londonban a húsfogyasztás fejenként egy évben kitesz 80 kgrmot, Budapesten 70 kgrmot, Párisban 25 kgrmot, nálunk Árvamegyében 8 kgrmot. Ebből láthatjuk, hogy a húsfogyasztás tekintetében Rozsnyó város lakosai az első fogyasztók között állanak. Vegyük hozzá még azon tömérdek csirkét, kacsát, ludat, a mely a rozsnyói piaczon az egész év leforgása alatt élű - rusittatik s vonjuk le azt a kevés mennyiséget, melyet falukra visznek, akkor bátran elmondhatjuk, hogy Rozsnyó város lakosai a húsfogyasztás tekintetében az első husfogyasz- tókkal: az angolokkal versenyeznek. Igen fontos táplálék továbbá a tej. Tudjuk, hogy a gyermeknek egyedüli tápláléka ez, de a felnőttek is Rozsnyón, még a legegyszerűbb polgárháznál is, szívesebben megisszák a tejes kávét, mint a pálinkát., A legközelebb lefolyt évben volt Rozsnyón 272 db. fejős tehén. Átlag lehet naponként egy-egy tehéntől 4 liter tejet számi-