Evangélikus kerületi nemzeti főgymnasium, Rozsnyó, 1872

I.

Néhai méltóságos

dráskóczi Dráskóozy Gyula,

a rozsnyói ág. h. ev. gymnasium kerületi felügyelőjének

emlékezete.

Gyászének.

Ritka férfi hamvain Újul a kebelben gyászunk,

S fájó szívnek hangjain Ég felé száll sóhajtásunk:

Oly korán mért tűnik le Nemes szívnek élete?

S bár a föld, míg itt vagyunk,

Annyi fájdalom tanyája,

S csak ha benne szunnyadunk Örök nyugalom hazája;

Drága fö ha sírba száll Szemünk még is könnyben áll.

De a sír s halál felett Fényt derít a hit világa,

Szebb honban ver gyökeret Az élet letört virága, —

Lelkünk szabad szárnyra kél,

Múlón mulhatlant cserél.

Boldog a ki napjait Soknak élte, mert jutalma Fenn az égben üdv és itt Bánatos szívek siralma,

S nyugvó porai felett Őrt áll hü emlékezet. —

Márutnurcsile Károly.

EmléklDeszed..

Tisztelt Pártfogóság!

Az emberi szív ösztönszerü, de nemesebb tulajdonaihoz tartozik, hogy azokat, kik tisztelete s szeleteiének tárgyai valának, a hű emlékezet szárnyain fölkeresi, ha poraik a föld porához tértek is vissza; s a hála és kegyelet érzelmeivel őrt áll nemünk azon nagyjai s jeleseinek emlékezete fölött, kik elveik, tetteik s jellemök tisztasága által mások felett tündökölve, áldásteljes munkásságuk által az utókor tiszteletére s hálájára érdemesítették magokat.

Minket is a kegyelet sugallata hivott egybe e gyászünnepélyre, melyet egy jobblétre költözött nagy lélek, néhai méltóságos dráskóezi Dráskóczy Gyula, tanodánk volt kerületi felügyelője emlékének szentelünk; kiben egy fényes család erényekben gazdag fejét, protestáns egyházunk egyik legbuzgóbb tagját, a haza nemes és hű fiát, s tanodánk is felejthetetlen felügyelőjét veszité, ki sokoldalú munkássága mellett is nagy lelkének teljes érdekeltségével, lankadatlan buzgalommal s nagylelkű áldozatkészséggel tölté be e tisztét, fényt és tekintélyt árasztván szerény tanodánkra.

2