Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)
Próbafúrások (Bevezető magyarázat)
Próbafúrások (Bevezető' magyarázat) Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben A kitűnő cseh történésztől és politikustól, František Palackýtól származik ez a toposz, aki Csehország története (Geschichte von Böhmen I., 1836) című munkájában fogalmazott így. Ez a megközelítés némiképp enyhített formájában mindmáig előkerül néha szláv szomszédaink tankönyveiben. Európa nyugati felében, ahol a második világháború fő bűnöse sokak szemében a nácizmus nacionalista ideológiája volt, a negyedszázad előtti ezredforduló idejétől egyre gyakrabban lehetett találkozni azzal a fölfogással, hogy maga a nemzet jelensége sokkal inkább a múlthoz tartozik, mint a jelenhez, következésképpen mintha a posztmodern világ egyben posztnacionális volna. Nyilvánvalóan a második világháborút követő időszak ebben a tekintetben is új, a nyugatitól különböző fejezetet nyitott Kelet-Közép- Európa történetében, hiszen a szovjet befolyási övezetbe kerülés egyben a nemzeti önállóság elvesztését jelentette, a „szovjet hatalom" lényegében gyarmatosító törekvésekkel járt együtt. A „világ proletárjainak közösségét" hirdető jelszó mögött birodalmi szándék húzódott. Nem volt véletlen, hogy a régió három nagyszabású ellenállási törekvése -1956 magyar forradalma, az 1968-as Prágai tavasz és 1980 lengyel Szolidaritása - nemcsak a totalitárius diktatúra megdöntését tűzte ki célul, hanem a nemzeti függetlenség visszaszerzését is. A kommunizmus bukása nemcsak a demokrácia lehetőségét nyitotta meg, hanem a nemzeti identitás újrafogalmazását is. Annak számos feszültségképző tartalmával (lásd: a második jugoszláv állam tragédiája), de kétségtelen, hogy térségünkben elkerülhetetlen volt a nemzeti identitás újragondolása. Föltehetően Németh Lászlónak volt igaza, amikor azt állította, hogy Közép-Európában nem születtek a nyugat-európai modellnek megfelelő nemzetállamok, sem a 19. században, sem az első világháború után - hozzátehetjük, az 1989-90-es fordulat után sem. Nem először írom le: mintha újrafogalmazódnék napjainkban a felvilágosodás korának utópiája az emberiség egyetemes kultúrájáról. Yuval Noah Harari izraeli sztártörténész néhány éve nálunk is megjelent könyvében (21 lecke a 21. századra) olvashatjuk: „Az emberiség egyetlen civilizációt alkot, melyben az emberek előtt ugyanolyan kihívások és lehetőségek állnak." (103. o.). Egyetemes értékekről és globális szervezetekről beszél, 14
