Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Államosítás a gazdasági életben
a szén szabadáras értékesítését szüntették meg, csak az Iparügyi Minisztérium adhatott ki széneladási engedélyeket. Második lépésként, októberben létrehozták a széngazdálkodási kormánybiztosságot, amely irányította a szén termelését és szétosztását, december 13-án pedig a Tárcaközi Szénbizottságot, amely minden szénszállítmány felett rendelkezett. Végül december 20-án jelent meg a 12 200/1945. M. E. sz. rendelet a szénbányák és melléküzemeik 1946. január 1-jével történő állami kezelésbe vételéről. Egyidejűleg a bányaüzemekhez miniszteri biztosokat rendeltek, akik az Országos Államosítási Főmegbízott irányítása alatt dolgoztak. A vezetés így de facto már 1946. január 1-jétől az állam kezébe került, holott a szénbányák tényleges államosítása csak 1946. június 26-án emelkedett törvényerőre az 1946. évi XIII. tc. elfogadásával. Ez az eljárás lényegében mintául szolgált a többi államosítás lefolytatásához is. A hazai tulajdonosok – a nyugati mintákkal ellentétben – 1990-ig semmilyen érdemi ellenszolgáltatásban nem részesültek. 8 A kommunisták kezdeményezésére merült fel az öt legfontosabb nehézipari üzem állami kezelésbe vétele is: a Weiss Manfréd Acél- és Fém Művek, a Rimamurány– Salgótarjáni Vasmű Rt., a győri Magyar Waggon és Gépgyár Rt., valamint a két Ganz-gyár, a Villamossági és a Gép-, Waggon- és Hajógyár. Mivel ezek az üzemek kapacitásuk mintegy 60 százalékával jóvátételre Gerő Ernő (1898–1980) Politikus. Az érettségit követően (1916) rövid ideig a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi fakultásának hallgatója. Egyetemi tanulmányainak megszakítása után nem sokkal később belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (1918). 1919-ben vidéki ifjúmunkásokat szervezte, a Vörös Hadsereg önkéntes tagja (frontszolgálat nélkül) és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) kongresszusán küldött. A Tanácsköztársaság bukása után, a kiadott országos körözés elől Bécsbe menekült. Az osztrák fővárosban a KIMSZ irodájában dolgozott. Pártszervezés céljából visszatért Budapestre (1922–) és Kommün címmel illegális újságot adott ki. A magyar hatóságok még ugyanabban az évben letartóztatták és 1923-ban tizenöt évi fegyházra ítélték, de 1924-ben a magyar–szovjet hadifogolycsere-egyezmény keretében azonban a Szovjetunióba távozhatott. 1925–1938 között számos Európai országban megfordul, 1933-tól főleg Spanyolországban tartózkodik, a spanyol polgárháború alatt az NKVD kötelékében rezidens és instruktor. 1938-ban tér vissza Moszkvába és Rákosi megérkezéséig (1941) ő képviselte a Kominternben a magyar kommunistákat. 1943-tól a Vörös Hadsereg Politikai Csoportfőnökségének VIII. Osztályának (1943–) munkatársa. 1944 végén Magyarországra érkezik és több kommunista társával megalakítja az MKP Központi Vezetőségét (1944–1945 tag). A Nemzeti Főtanács tagja (1945–), Politikai Bizottság tagja (1945–1949), kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter (1945), közlekedésügyi miniszter (1945–), 1949-ig több minisztériumot vezet, olykor két tárca élén is áll egyszerre. Államminiszteri rangban a Népgazdasági Tanács elnöke (1949–), az MDP KV Titkárságának tagja és főtitkárhelyettese (1948–), a Magyar Tudományos Tanács elnöke (1948) az új MTA tiszteletbeli tagja (1949–). Rajk letartóztatása után Rákosival és Farkas Mihállyal megalakítja a trojkát (1950). Nagy Imre első számú helyettese (1953), belügyminiszter (1953–1954), az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke (1954–), az MDP KV első titkára (1956). 1956. október 28-án Moszkvába menekült, 1960-ban tért vissza Magyarországra, ezt követően fordítóként dolgozott. 1957 tavaszán megfosztották parlamenti mandátumától és az Elnöki Tanács tagságától, az MSZMP KB 1962-ben kizárta a pártból. 43 1952 1950 1955 1953 1951 1956
