Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A kötelező beszolgáltatás, a padlássöprések
A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) legfontosabb gazdasági célkitűzésének az iparosítás fokozását, ezen belül is elsősorban a nehéz- és hadiipar fejlesztését tekintette. A vas és acél országának építését zászlajára tűző állampárt a mezőgazdaságot csak másodlagosnak tartotta, mi több, az ipari beruházásokat is az agráriumból elvont jövedelmekből igyekezett finanszírozni. Ennek pedig legfontosabb eszköze a tervgazdálkodás kereteibe illesztett beszolgáltatási rendszer volt. 1 A Rákosi-korszak agrárpolitikája a kollektivizálás mind teljesebb körű megvalósítására irányult, amit csak az egyéni gazdaságok felszámolása árán érhettek el. A földjéhez ragaszkodó parasztság megtörésében nagy szerepe volt a pártállam parasztsággal szemben alkalmazott adópolitikájának, hiszen olyan terheket róttak az önálló gazdálkodást folytatókra, amelyek teljesítése sok esetben lehetetlennek bizonyult. Ezek közül a legsúlyosabb a kötelező beszolgáltatási rendszer keretein belül megszabott terménybeadás volt. A kötelező beszolgáltatás a jövedelemelvonás mellett a parasztság, ezen belül főként a kuláknak bélyegzett gazdák megtörését szolgálta. A beszolgáltatás nem kizárólag a kommunista diktatúra velejárója volt, hiszen annak előzményei már a II. világháború időszakára visszavezethetők. Az 1942-re kialakult közellátási mélypont sürgős intézkedéseket követelt, ezért életbe léptették a Jurcsek Béla állam titkár nevével fémjelzett beszolgáltatási rendszert. A háború után a Jurcsek-rendszert eltörölték, de szinte ezzel egyidőben már 1945-ben kiadtak egy, a beszolgáltatást radikálisan szabályozó újabb rendeletet. Ettől kezdve évente jelentek meg azok a jogszabályok, amelyek a beszolgáltatandó termények, termékek körét, mennyiségét meghatározták, a paraszti társadalom terhei pedig ennek következtében évről évre növekedtek. Kezdetben csak kenyérgabonát kellett beadni, majd 1949-től előírták a takarmánybeadási kötelezettséget is. 1950-től burgonyát, hagymát, míg a következő évtől már sertést és vágómarhát, baromfit, tojást, tejet és bort is kellett beszolgáltatni. A kötelezettségekkel nem egyenlő mértékben terhelték a gazdatársadalmat. „Támaszkodj a szegényparasztra, szövetkezz a középparaszttal és harcolj a kulák ellen!”2 – hangzott az úgyne vezett lenini hármas jelszó, amely a Rákosi-korszak parasztpolitikájának alapját képezte. Az MDP deklaráltan a munkásosztály pártjaként határozta meg magát, ugyanakkor szövetségesként tekintett a parasztságra, pontosabban a dolgozó parasztságként definiált szegény- és középparasztságra. 3 A szövetségesi politika a valóságban leginkább abban öltött testet, hogy a beszolgáltatás tételei a kis- és középparasztságot arányaiban kisebb mértékben sújtották, mint a kuláknak minősített gazdákat. Birtokkategóriákat alakítottak ki és a progresszivitásra hivatkozva minél nagyobb birtokkal rendelkezett valaki, annál nagyobb szorzókulcsot alkalmaztak a beszolgáltatandó mennyiség meghatározásánál.4 Ennek a poli tikának a szellemiségében a 25 kataszteri holdat vagy 350 aranykorona értéket meghaladó földet birtokló, és ezzel együtt kuláknak minősített gazdákat terhelték a legnagyobb mértékben. A kötelező beszolgáltatás, a padlássöprések 1952 256 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust”
