Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Futball és állambiztonság: Szűcs Sándor pere
A Rákosi-korszakban a magyar sportélet is a diktatúra irányítása alá került. A kommunista párt kihasználta a sport propagandaértékét és a magyar sikereket a rendszer eredményeként tüntette fel. Az egyének szintjén is hatalmas ereje volt a győzelmeknek, mivel a gazdasági nehézségek és nélkülözések közepette az ország minden lakosába erőt tudott önteni, szurkolás közben ugyanis mindenki szabadabbnak érezhette magát. 1 Ebben az időszakban lett világhírű a magyar futball, mely népszerűségét nagymértékben az Aranycsapat sikereinek köszönhette, így például az 1952-es helsinki olimpián megszerzett aranyéremnek vagy a legendássá vált angliai 6:3-nak. A korszakban minden világversenyen esélyesként indult a magyar válogatott, s 1950-től az 1954 júliusában, Svájcban megrendezett futball-világbajnokság NSZK ellen vívott döntőjéig veretlenül játszott. A válogatottba „természetesen” legtöbb játékost adó csapat ezekben az években a kirakatcsapattá alakított és kiemelt állami támogatást kapó Budapest Honvéd volt, ahová több játékost is (Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Grosics Gyula) kényszerítettek az átigazolásra. A foci a mindennapoknak olyannyira részévé vált, hogy még a csolnoki munkatáborban raboskodó politikai elítélteknek is megengedték, hogy meghallgassák az említett berni döntőt. 2 A sikeres játékosok előtt sok esetben a külföldi karrier lehetősége is nyitva állt, hiszen bármely nyugati klub szívesen fogadta volna őket. Az ország elhagyására irányuló szándékot az is növelte, hogy itthon sokkal alacsonyabbak voltak a futballisták bérei, mivel 1945-től megszüntették a labdarúgók profi státuszát. Ez azt jelentette, hogy a válogatott tagjainak is volt civil munkahelye, és ottani munkájukért, nem pedig sportteljesítményükért kapták a fizetésüket. 3 A korabeli kifejezéssel disszidálni szándékozók elé kezdetben nem gördítettek akadályt, így többen csehszlovák vagy olasz csapatokhoz igazoltak át, például 1947-ben az újpesti Zsengellér Gyula, vagy később a fradista Sárosi György és Mike István.4 Ezt a folya matot azonban igyekezett megállítani a kommunista párt, így 1947-től a válogatott tagjainak, 1948-tól pedig minden igazolt játékosnak megtiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség a külföldre való átigazolást. Ezek után már számukra is csak illegálisan lehetett elhagyni az országot. Volt akiknek ez sikerült, például Kubala Lászlónak, míg másokat az ÁVH lebuktatott. Így járt Lóránt Gyula és több társa, a ferencvárosi Mészáros József és Kéri Károly, valamint az újpesti Egresi Béla is. Mindannyiukat letartóztatták és Kistarcsára internálták. Nekik azonban nem kellett éveket tölteniük a táborban, mivel a szövetségi kapitány közbenjárt értük és nem sokkal később felmentették őket a vádak alól. Az illegális határátlépők így ugyan nem kaptak súlyos börtönbüntetést, de azért retorziókra így is számíthattak, kiengedésük után ugyanis még egy-másfél éves eltiltásokat kaptak. 5 Futball és állambiztonság: Szűcs Sándor pere 1951. június 4. 248 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust”
