Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A mezőgazdaság kollektivizálása
kell vinni a kisparaszti gazdálkodásról a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérést. A tervek azt irányozták elő, hogy 1954-re az ország földterületének 60%-át a termelőszövetkezetek (tsz), 6%-át pedig az állami gazdaságok műveljék. 5 Az MDP vezetése 1949 tavaszán egyértelműen úgy értékelte a helyzetet, hogy a kollektivizálás csak a középparasztság támogatásával valósítható meg, ezért fontosnak vélték azt a nyitást, amellyel ezt a társadalmi réteget a maguk oldalára tudják állítani. Úgy vélték, amennyiben a középparasztságot nem tudják a saját „szekerükre ültetni”, akkor veszélyeztetik az 1950-ben induló első ötéves terv agrárvonatkozásainak, legfőképpen a kollektivizálásnak a sikerét, végső soron pedig a szocializmus falvakban való építését. 6 Az 1949-ben meginduló szervezés csak igen szerény eredményeket hozott. Rákosiék ezzel szembesülve úgy döntöttek, más módszerekhez nyúlnak, és 1950-ben már előre meghatározták, hogy az egyes megyékben hány új tsz-t kell létrehozni az adott évben. A fejlesztés üteméről az MDP Politikai Bizottsága 1950. január 26-án határozatot is hozott.7 Az ezt megelőző napon, 1950. január 25-én pedig a termelőszövetkezeti csoportok és a gépállomások dolgozóinak első országos tanácskozása zajlott, ahol Rákosi is beszédet mondott, és az ötéves terv szellemiségéhez igazodva kijelentette, „hogy az egyéni gazdagodás legbiztosabb útja a szövetkezeti vagyon növelése”. 8 Az ötéves terv meghirdetésével, Rákosi említett beszédével, illetve a PB határozatával 1950 januárja tehát nagyon erős kezdettel, a szervezést új alapokra helyező nagy nekifeszüléssel indult. Ennek ellenére akadtak olyan területek, ahol a szervezés üteme elmaradt a tervezettől. A kollektivizálás léptéke, főleg az év második felére, ugyanakkor már jelentős méreteket öltött. Az ősszel induló nagyszabású tagosítások – amelyek eredendően a szétaprózott birtoktestek egy tagban való tömörítése révén a mezőgazdasági termelés ésszerűsítését, növelését, gazdaságosabbá tételét célozta – a Rákosi-korszakban egyértelműen a gazdák ellehetetlenítését szolgálta. A tulajdonosok a tagosítás alá vont földjük helyett szerződésben rögzített módon csereingatlant kaptak, ám ezek sok esetben minőségükben vagy elhelyezkedésükben az eredeti földterülethez képest jóval kedvezőtlenebb kondíciókkal bírtak, és ezáltal elfogadhatatlanok voltak.9 E folyamat mellett a sokkal intenzívebb szervezés és a növekvő beszolgáltatási terhek következtében a nagygazdák jelentős része kényszerült vagy kényszerítették őket a földtől való megválásra. Mindezek hatására 1950 decemberéig összesen 2185 termelőszövetkezet alakult, 1951 végére a számuk több mint duplájára, 4625-re nőtt, 1952 végére pedig már az ötezret is átlépve, 5110-re emelkedett. 10 Az 1951. évi kiugró gyarapodás egyik legfőbb oka az volt, hogy az MDP 1951. évi II. kongresszusa tiszteletére a tszcs-k számának növelése érdekében indítottak versenymozgalmat. A verseny eredményeként Magyarországon elsőként 1951. február 18-ra Túrkeve szövetkezeti város lett.11 Ez azt jelentette, hogy a terme lőszövetkezeti művelés alá vont terület a településen meghaladta a 80%-ot. Az 1953. júniusi határozat lehetővé tette a csoportokból való kilépést, illetve, ha a tagság többsége úgy kívánta, akár fel is oszlathattak egy-egy tszcs-t. Kimondták ugyanakkor azt is, hogy „a termelőszövetkezet marad a falu szocialista építésének útja”, ám az erőltetett kollektivizálással szemben inkább a meglévő tsz-ek hatékonyságát kívánták növelni. 12 159 1952 1950 1955 1953 1951 1956
