Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A mezőgazdaság kollektivizálása
Magyarországon az 1945-ben végrehajtott földosztással felszámolták a nagybirtokrendszert és a birtokstruktúrában jelentős változások következtek be.1 Ennek folytán a paraszti társadalmon belül a legnagyobb önálló gazdasággal bírók – akik földterületük nagysága alapján valójában inkább tekinthetők középparasztnak – kulákbélyeget kaptak, és a rendszer ellenségnek minősítette őket. Az agráriumot illetően a Rákosi-rendszer legfőbb célja a szovjet mintának és akaratnak megfelelően az egyéni gazdaságok felszámolásával a közös gazdálkodásra való áttérés, azaz a kollektivizálás megvalósítása volt. Az egyéni gazdálkodás perspektívájának ellehetetlenítése érdekében a pártállam egyre nagyobb mértékű kötelezettségekkel terhelte a parasztságot, ezen belül is főként a módosabb gazdákat. Mindeközben a dolgozó parasztságként aposztrofált kis- és középparasztságot a hatalom igyekezett saját elképzeléseinek, a kollektív gazdálkodás gondolatának megnyerni. 1948 elején Nagy Imre vezetése alatt álló Falusi, későbbi nevén Agrárpolitikai Bizottság kapott megbízást arra, hogy dolgozza ki a szövetkezetpolitikai irányelveket. Az elkészült tervezet Nagy Imre szemléletét tükrözve fokozatos, lassú átmenet mellett képzelte el a kollektivizálást. Az 1948. április 22-i ülésén még a Politikai Bizottság is elfogadta ezt, sőt a fokozatosság mellett hangsúlyozta azt is, hogy a szervezés csak a parasztság önkéntes elhatározásán alapulhat. Mindezek következtében pedig úgy látta, hogy a mezőgazdasági termelésben a szövetkezeti szektor még jó ideig nem játszhat döntő szerepet. 2 Főként a Jugoszláviát elítélő 1948. június 18-i Kominform határozat hatására a kollektivizálás kérdésének megítélésében is változás állt elő. Bár Gerő, mint a gazdaságpolitika első számú felelőse már 1947 őszén megkapta az agrárpolitika felügyeletét is, de Nagy Imre és elkép zeléseinek háttérbe szorítása csak 1948 nyarára következett be, amelyről a nyilvánosság Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án, Kecskeméten elmondott beszédéből értesülhetett: „Két út áll a magyar dolgozó parasztság előtt. Az egyik út a régi, a megszokott, a túlzásba vitt egyéni gazdálkodás, ahol mindenki csak magával törődik, ahol az az elv uralkodik, hogy aki bírja marja. Ennek az elvnek elkerülhetetlen, törvényszerű következménye az, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat, a nagy kulák gazdák tovább erősödnek, tovább gazdagodnak és tönkreteszik a gyengébb dolgozó parasztságot.”3 A kecskeméti beszéd, illetve annak idézett sorai a kollektivizálás nyitányaként vonultak be a hazai történetírásba. Az első termelőszövetkezeti csoportok (tszcs) ugyan valóban meg is alakultak már 1948 második felében, a tömeges szervezés viszont csak 1949-től vette kezdetét. Az MDP Központi Vezetőségének 1948. november 27-i ülésén Rákosi a kollektivizálás ütemezését még az alábbiak szerint tartotta kívánatosnak: „Nekünk ezt a kérdést 3–4 éven belül oda kell vinni, hogy a magyar parasztság 90%-a és a magyar föld 95%-a rendes szocialista, közös, társas művelésben művelje a földjét.” 4 Az irányszámokat azonban hamarosan finomították. A Politikai Bizottság 1949 márciusában hozott határozatában leszögezte, hogy az első ötéves terv során véghez A mezőgazdaság kollektivizálása 1948– 158 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust” 1948
