Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Az agrártársadalom megfélemlítése: kuláküldözés
a mezőgazdaságfejlesztési járulék 1949. évi módosításával megállapított birtokkategória alapján vették számba a nevezett adó megfizetésére kötelezetteket. Az első kuláklisták készítésekor, a mezőgazdaságfejlesztési járulék bevezetésekor, vagyis 1948-ban, mintegy 66–67 ezerre volt tehető a földterülete alapján kuláknak minősülő gazdák száma. A mezőgazdaságfejlesztési járulék kivetése miatt készült összeírások a listázásoknak csupán a kezdeti állomását jelentették. A kuláknak minősített gazdákról későbbi időpontokban, sokszor egymástól eltérő okból kifolyólag különféle listákat készítettek: vannak például adóhátralékokat, tervkölcsönjegyzésében hátralékos kulákokat rögzítő, vagy éppen a kulákok ingó és ingatlan vagyonainak kimutatását tartalmazó összeírások. Egységes szempontok alapján, országosan elrendelt összeírásokra csak Házi Árpád belügyminisztersége alatt került sor, 1952 októberében. A kulákoknak minősülő gazdák elleni intézkedések, atrocitások következtében számuk folyamatosan fogyatkozott, így a földterületük nagysága alapján kulák kategóriába soroltak száma 1949-ben 63 300-ra, 1951 januárjában már csak 46 500-ra volt tehető.15 Az 1952-es összeírások eredményeként 1953 februárjára 71 603 fő szerepelt a kimutatásokban, miközben ekkorra a gazdalajstromban földterülete alapján már csak 38 090 kuláknak minősülő gazdát tartottak nyilván, 1953 nyarára pedig mindössze 13 447 főt tett ki azoknak a száma, akik 25 kh-nál nagyobb földdel, vagy 350 aranykoronánál magasabb kataszteri tiszta jövedelemmel rendelkeztek.16 Mindez jól mutatja tehát, hogy a kuláklisták valójában nem csupán arra szolgáltak, hogy az adók kivetése miatt számba vegyék a megszabott birtokkategóriával rendelkező gazdákat, hanem a listázással egyértelműen a falusi osztályellenség összegyűjtése, valamint hátrányos megkülönböztetése volt a cél. Számba vették ugyanis mindazokat, akiknek például kocsmájuk, mészárszékük volt, kereskedéssel, fuvarozással foglalkoztak vagy éppen azokat, akik a Horthy-korszakban katonai, illetve közigazgatási funkciókat töltöttek be, de akár az ő özvegyeiket is. 17 A kuláklistákról ténylegesen soha nem lehetett lekerülni, hiszen a hátrányos megkülönböztetést, a politikai megbélyegzettséget tovább hordozták azok is, akik a rájuk nehezedő terhek miatt földjüket felajánlották az államnak, a helyi termelőszövetkezeti csoportnak (tszcs), vagy akiket az állam birtokelkobzások révén maga fosztott meg tulajdonától, és így földterületük alapján már nem számítottak kuláknak. Az ellehetetleníteni kívánt kuláknak minősített gazdákkal szemben nem egyszer alkalmazták a vagyonelkobzást, amely lehetett egy meghatározott összeget kitevő, ám sor kerülhetett teljes körű vagyonelkobzásokra is. Ez utóbbi sok esetben vezetett egyúttal családok visszafordíthatatlan ellehetetlenítéséhez. 18 A Központi Vezetőség június 27–28-ai ülésén elfogadott júniusi határozat viszont elviekben megszüntette a kuláklistákat. Ez a döntés valamelyest enyhülést hozott a kuláknak minősített gazdákkal való bánásmódot illetően, ám üldöztetésük nem ért véget. A politikai életben bekövetkezett fordulat hatására Rákosi némileg háttérbe szorult ugyan, de a szavai továbbra is nagy súllyal estek latba. Jól jelzi ezt, hogy nem sokkal a júniusi határozat után, a budapesti pártaktíván 1953. július 11-én elmondott beszéde mértékadó lett, és többek között a kulákoknak minősített gazdákkal szemben folytatandó politika meghatározójává is vált. Ebben a beszédében hangzott el az a közismert mondat, miszerint „a kulák kulák maradt, listával vagy lista nélkül”. 19 155 1952 1950 1955 1953 1951 1956
