Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. december 28. „Gond és hitvallás”. A Magyar Írók Szövetségének taggyűlése
60 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956 1956. december 28. „Gond és hitvallás” A Magyar Írók Szövetségének taggyűlése 1956. november 4-e, a második szovjet intervenció után az ellenállás fokozatosan átalakult: a néhány napos, hosszú távon kilátástalannak bizonyuló fegyveres küzdelmet előbb a munkástanácsok nevével fémjelezhető politikai, majd utóbbiak felszámolása, az országos és fővárosi vezetők letartóztatása után a szellemi ellenállás váltotta fel. Ez utóbbinak – Pomogáts Béla szavaival „szellemi utóvédharcnak”1 – egyik jelképes csúcspontja volt a Magyar Írók Szövetsége december 28-ai taggyűlése, amely határozottan kiállt a forradalom értékei mellett. Az Írószövetség, amely 1956 szeptemberében a diktatúrában példátlan módon titkos és a tagok valódi véleményét tükröző szavazáson választotta újra vezetőségét és választmányát,2 folyamatosan reflektált a forradalom eseménysorozatára. A későbbi kommunista vádakkal szemben irányító szerepe nem volt, ám a történéseket követő és arra reagáló nyilatkozatai megpróbáltak irányt mutatni a közvéleménynek. Veres Péter, az Írószövetség elnöke október 23-án a Bem-szobornál olvasta fel a magyar írók egyetemi ifjúsághoz szóló kiáltványát.3 A forradalom kitörése utáni első, október 24-ei nyilatkozatuk támogatta Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezését, óvott a vérontástól, és felhívta a karhatalmat a hadműveletek befejezésére.4 A szabadságharc időszakát tekintve november 2-a tekinthető az Írószövetség legfontosabb és egyben legfényesebb napjának: ekkor tartottak újabb taggyűlést – kiegészítve az elnökséget olyan, a kommunista rendszer alatt félreállított írókkal, mint Féja Géza, Kodolányi János vagy Sinka István –, 5 és ekkor jelent meg az Irodalmi Újság legendás száma, amely a magyar írók közös seregszemléjeként élhet a nemzeti köztudatban. A lapnak köszönhetően olyan közlemények kaptak nyilvánosságot, mint Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán , 6 Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról , 7 Kassák Lajos A diktátor című verse 8 vagy Németh László Emelkedő nemzet című írása. 9 Olyan szerzők művei jelentek meg, mint Benjámin László, Jobbágy Károly, Pálóczi-Horváth György, Déry Tibor, Füst Milán, Szabó Lőrinc és Tamási Áron. November 4-e emlékezetes reggeli üzenete volt a Háy Gyula által felolvasott felhívás, amelyben a Magyar Írók Szövetsége nevében több nyelven kért segítséget a világ közvéleményétől.10 A szövetség a szovjet bevonulás után is több nyilatkozatban próbálta megtalálni a kibontakozás útját: többek között tiltakozott az elfogott magyar fiatalok Szovjetunióba hurcolása, a forradalom külföldi becsmérlése, az irodalmi élet megbélyegzése és folyóiratainak betiltása ellen. Természetesen fellépett letartóztatott tagjai (Sándor András, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Eörsi István, Gáli József, Lükő Gábor) szabadon bocsátása érdekében. 11 E felfokozott hangulatban került sor a december 28-ai taggyűlésre. Erdei Sándor főtitkár hosszú beszá molójában mutatta be az Írószövetség forradalom alatt játszott szerepét, maga is azt hangsúlyozva: az irodalom „kezdte megérezni a magyar társadalomban ténylegesen meglévő erőket, [...] kezdte meghallani és kimondani a magyar nép igazi szavait. Sokan későn hallottuk meg és későn kezdtük kimondani...”12 Tamási
