Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. november 14. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács létrejötte
hogy Nagy Imre vegye át a kormány vezetését, a szovjet csapatok vonuljanak ki, legyen többpártrendszer, valamint szabad és titkos választás. Ezek mellett ragaszkodtak a sztrájkjoghoz és a termelés munkásellenőrzéséhez. Az erőszakszervezetek ügyében is kifejezésre juttatták egyértelmű véleményüket: „Tiltakozunk az ellen, hogy az ÁVH tagjai az újonnan alakult karhatalmi szervekhez felvétessenek. Követeljük, hogy az új karhatalmi szerveket a forradalmi ifjúság, a magyar honvédség néphez hű fiaiból, a rendőrség és az üzemek dolgozóiból szervezzék meg. Az új karhatalmi szerv semmiképpen sem lehet párt, sem személyek érdekét védő alakulat. A Münnich-féle katonatiszti nyilatkozat azonnal veszítse érvényét. Egyben elítélünk mindenféle önkényt.”8 Határozatukban leszögezték, hogy mindaddig, amíg követeléseikre kielégítő választ nem kapnak, csak a legszükségesebb, a lakosság ellátását szolgáló üzemeket működtetik. Miután deklarálták azt is, hogy a szocializmus elvi alapján állnak és a termelőeszközöket társadalmi tulajdonnak tekintik, nem lehetett azzal vádolni őket, hogy ellenségesen viszonyulnak a szocializmushoz, a „fasizmus” bélyegét sem lehetett rájuk ragasztani. Pártokhoz való kötődéssel sem vádolhatták őket, hiszen elítélték a pártoskodást, sok helyen kitiltva az üzemekből a pártszervezést – mindez persze ekkor elsősorban a megszerveződő MSZMP-vel való szembenállást jelentette.9 Létezése és működése egyfajta alternatív hatalmi központ kialakulását is előrevetítette a Kádárkormánnyal szemben. A kommunista vezetés ezért is kénytelen volt fogadni a Rácz Sándor és Bali Sándor vezette küldöttséget, de ez érdemi megegyezésre nem vezetett. Kádárnak létérdeke volt, hogy eredményeket mutasson fel, és hogy az ország felvegye újra a munkát. Az országot fenyegető gazdasági válságra és a lakosság kifáradására tekintettel, valamint, hogy tárgyalási pozícióját erősítse, a KMT november 16-án – a sztrájkjog fenntartása mellett – elrendelte a munka felvételét, illetve a munkástanácsok képviselőit november 21-ére Budapestre, a Nemzeti Sportcsarnokba hívta, hogy megalakítsák az Országos Munkástanácsot. Bár ennek megtartását előzetes egyeztetések előzték meg a szovjetekkel és a Kádár-kormánnyal, utóbbiak körülzárva a sportcsarnokot megakadályozták a gyűlés megtartását. 41 1971 1967 1981 1972 1969 1983 Rácz Sándor (1933–2013) A hódmezővásárhelyi tanyavilágban született, hét általános iskolai osztályt végzett. 1946-ban egy fővárosi tanoncotthonban kapott lakhelyet, 1948-ban a budapesti Standard elektrotechnikai vállalathoz szerződött ipari tanulónak, 1950-re kitanulta a szerszámkészítő szakmát. 1953–55 között katonai szolgálatot teljesített, tizedesként szerelt le a híradós fegyvernemtől. Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában, október 29-én a munkások beválasztották a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár munkástanácsába, melynek elnökhelyettese lett. 1956 november-decemberében a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke. 1958 márciusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, az 1963-as amnesztiával szabadult. Szabadulása után a Híradástechnikai Ipari Szövetkezenél dolgozott szerszámkészítőként, 1987-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. 1988-ban alapító tagja volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságának (TIB), a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) tiszteletbeli tagnak választotta. Az 1989. június 16-i temetési szertartás egyik szónoka, 1989 őszén a Magyar Október Párt köztársasági elnöknek jelölte. Szerepet vállalt az újraszerveződő munkástanács-mozgalomban, az egyik érdekvédelmi tömörülés, a Központi Munkástanács elnöke lett, mely elutasítva mindenféle pártbefolyást, végül a partvonalon kívülre szorult. Az 1990. évi országgyűlési választásokon függetlenként indult, de mandátumot nem szerzett. 2003 augusztusában a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választotta.
