Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1992. november 11. A „Jelcin-dosszié”
kinőtt, ám attól élesen és tudatosan elhatárolódó moszkvai vezetés számára is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve az azt követő megtorlás időszakára vonatkozó szovjet iratanyag bizonyos dokumentumainak magyar részre való átadása nem egyszerűen fontos gesztus volt, de egyszersmind hiánypótlást jelentett a hozzáférhető primer források tekintetében. Az 1990. tavaszi magyar rendszerváltás, majd méginkább a Szovjetunió megszűnése után ugyan történtek ismételt kísérletek a volt szovjet – immár orosz – levéltárak anyagainak megismerésére, ám ez nem hozott érdemi eredményt. A szovjet emberek számára gyakorlatilag ismeretlen, s a szovjet vezetés számára is kevéssé ismert 1956-os történet publikálását orosz részről Valerij Muszatov, a szovjet párt központ néhai munkatársa kezdte meg.2 Ennél többet a magyar történész szakma Borisz Jelcin látogatásáig nem tudhatott. Mindebből adódóan az 1956 április – 1958 július között keletkezett szovjet iratok átadása úttörő jelentőségű volt saját múltunk feltárásához, megismeréséhez és megértéséhez. A nyilvánvalóan tudatosan és tendenciózusan szelektált „Jelcin-iratok” az SZKP Központi Bizottsága Borisz Jelcin (1931–2007) Butkában született, egy kuláknak nyilvánított parasztcsaládban. 1955-ben az Uráli Műszaki Főiskolán szerez építészmérnöki diplomát, 1963-tól a szverdlovszki Házépítő Kombinát főmérnöke, később igazgatója. 1961-ben lép be a Szovjet Kommunista Pártba, 1968-tól a szverdlovszki területi pártbizottság osztályvezetője, 1976-tól annak első titkára. 1985-től a Központi Bizottság tagja, 1985. december 24-én a moszkvai pártbizottság első titkára Gorbacsovnak köszönhetően, ahol az évek során nagyon népszerűvé válik. 1986 februárjában, a párt XXII. kongresszusán a Politikai Bizottság póttagja lesz, megválva a Központi Bizottsági titkári szerepkörtől. Ugyanitt beszél elsőként, nyilvánosan több Moszkvát érintő problémáról. 1987. október 11-én beadja írásbeli lemondását Gorbacsovnak, majd 1987. október 27-én a Központi Bizottsági ülésen kritizálja Gorbacsovot, és a lassú reformokat. 1987. november 11-én leváltják a moszkvai vezetés éléről, 1988. február 24-én a Politikai Bizottság póttagságát is elveszik, lefokozásként kinevezik a Szovjetunió Állami Építési Bizottsága első elnökhelyettesének. Továbbra is kritizálja Gorbacsovot és a reformok lassú folyamatát, amiért lejárató kampányt indítanak ellene, ez azonban hatástalan marad, és Jelcin népszerűsége növekszik. 1989. március 26-án elsöprő többséggel megnyeri a moszkvai kerületet, és bekerül a Népképviselők Kongresszusába (Duma), aminek elnöke is. 1990. július 12-én, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVIII. kongresszusán kilép a pártból, az 1991. június 12-i orosz elnökválasztáson győz. 1991 augusztusában a keményvonalasok puccsát legyőzi. 1991. november 6-án betiltja a kommunista pártot Oroszország területén, végül 1991. december folyamán Kravcsuk ukrán és Suskevics belorusz elnökkel bejelenti a Szovjetunió feloszlatását. Nagy szerepet vállal a Független Államok Közössége létrehozásában. 1993 folyamán alkotmányos vita alakul ki közte és a Duma között, a rossz gazdasági helyzet miatt kibontakozó válság során a hadsereg támogatása mellett leveri az ellenállást, többek között a moszkvai Fehér Ház szétlövetésével. A decemberi választásokon nem győz, de az 1993. december 12-i népszavazáson igen, majd az elnöki hatáskör kiterjesztése után 1996-ban is megnyeri a választást. A fokozott ütemű privatizáció az ország oligarcháinak felemelkedését hozza. Súlyosbodó alkoholizmusa és szívbetegsége folytán 1999. december 31-én önként lemond az elnökségről, utódául kijelölve Vlagyimir Putyin miniszterelnököt. Visszavonulva él, néhány esetben kritizálva az orosz elnököt, végül 2007-ben hal meg. 236 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet
