Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1992. november 11. A „Jelcin-dosszié”
1992. november 11. A „Jelcin-dosszié” 1992. november 11-én került sor Borisz Jelcin orosz államfő történelmi budapesti látogatására: az Orosz Föderáció elnöke, látogatásával , Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök meghívásának tett eleget. A Mihail Gorbacsov által az utolsó pillanatig erőltetett Szovjetunió fenntartásával szemben Oroszország saját szuverenitásának visszaállítását zászlajára tűző Jelcin magyarországi fogadását nagy várakozás előzte meg, lévén 1945 óta először tárgyalhattak a magyar vezetők partnerként az orosz premierrel. Bár a Vörös Hadsereg utolsó alakulatai 1991. június 16-án elhagyták hazánkat, a Szovjetunió pedig 1991. december 25-én megszűnt, az elmúlt négy és fél évtized árnyai alapjaiban határozták meg a magyar–orosz tárgyalások fonalát. Oroszország, a szerintük „hátrahagyott” katonai létesítményekért igényelt kártérítést, míg hazánk a Vörös Hadsereg csapatai által okozott környezeti károk helyreállítási költségeinek megtérítését követelte a volt megszállóktól. Ennél jóval jelentősebb és konkrétan számszerűsíthető magyar igényt jelentett az a különbözet, mely az immár egykori Szovjetunió kétmilliárd dollárnyi kereskedelmi tartozása, illetve a 300 milliós magyar tartozás között állt fenn. Végül, de nem utolsó sorban a magyar kormány joggal kérte és számított a második világháborúban a szovjetek által elkobzott (ellopott) műalkotások visszaadására, valamint kérte az orosz levéltárakban őrzött, az 1956-os forradalomra vonatkozó dokumentumok mielőbbi átadását is. A Kossuth téri ünnepélyes fogadás után Jelcin először Göncz Árpád köztársasági elnökkel, majd Antall József kormányfővel folytatott konstruktív megbeszéléseket. Ezzel párhuzamosan a két ország részéről Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere és orosz kollégája, Aven k ülgazdasági miniszter, továbbá Sohin miniszterelnök-helyettes és Kupa Mihály pénzügyminiszter, valamint Jeszenszky Géza és Kozirev külügyminiszter között zajlottak tárgyalások. Az új időket jelezve Borisz Jelcin és kísérete nemcsak a Szabadság téri szovjet katonai emlékműnél tisztelgett a második világháborúban elesett katonák emlékműve előtt, de megkoszorúzta a Hősök terén a magyar hősök emlékművét, majd a Rákoskeresztúri új köztemetőben koszorút helyezett el az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúinak emlékművénél. Utóbbinál, a 301-es parcellánál jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök mellett Nagy Erzsébet, a néhai miniszterelnök lánya, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviselői. Az orosz elnököt a Parlamentben végül Szabad György házelnök fogadta és köszöntötte, s ezután Jelcin mintegy félórás beszédét tartott a magyar képviselők előtt. Miközben – egy banális technikai probléma miatt – a tolmácsolt szöveget a magyar képviselők nem hallották, Borisz Jelcin a legfájdalmasabb kérdéseket is érintve úgy fogalmazott, hogy „1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké!”. 1 Borisz Jelcin budapesti látogatásának fenti vázlatos összefoglalójából is jól látható, hogy a mindkét oldalról szorító – olykor már fojtogató – gazdasági problémák ellenére 1956 kérdése kiemelt jelentőségű volt nemcsak az 1990 tavaszán hatalomra került új, demokratikus magyar vezetés, de a Szovjetunió bolsevizmusából 235 1993 1990 2006 1996 1992 2012 1992
