Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1989. október 20. A semmisségi törvények
perújrafelvételre került sor, például 1990-ben a volt egerbaktai jegyző ügyében6 vagy a pócspetri per esetében. A többi elítéltnek a semmisség törvényi kimondásával szolgáltattak jogi igazságtételt. Míg az elsőként említett eljárások a bíróságokon zajlottak, addig az ítéletek semmisségéről szóló törvények megalkotása a parlament feladata volt. Az országgyűlés végül 1989. október 20-án tárgyalta és fogadta el az 1989. évi XXXVI. törvényt az 1956-os népfelkeléssel7 össze függő elítélések jóvátételéről, 276 egyetértő, 4 ellenző és 26 tartózkodó szavazattal.8 Ebben kimondták az 1956. október 23. és az 1963. április 4. között elkövetett „politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban – harci cselekmények során – elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések” tekintetében is a semmisséget. 9 A törvény vitájában elhangzott a 20. századi diktatúrák során kárt szenvedettek részletes felsorolása is: a zsidóság, a B-listázottak, a foglalkozásuktól eltiltottak, az ingatlanuktól megfosztottak, a kitelepített németek, a szlovákiai lakosságcsere elszenvedői, az elhurcolt hadifoglyok, a külföldön elítéltek, a lefokozott tisztek, a koncepciós perekben elítéltek, az internáltak, a kitelepítettek és a közbiztonsági őrizetre ítéltek. 10 Továbbá ugyanezen az ülésen az internáltakról és a kitelepítettekről készített jogszabályokat is elfogadták. 11 Ezeket a semmisségi törvényhez képest még kevesebb, összesen 3 ellenszavazattal és 12 tartózkodással hagyták jóvá, 289 igen ellenében.12 A 19/1989. és a 20/1989. számú országgyűlési határozatok mentesítették az érintetteket a hátrányos jogkövetkezmények alól és kimondták, hogy az intézkedések politikai célokat szolgáltak. Az első semmisségi törvény és a két határozat elfogadásakor azonban egyértelmű volt az is, hogy újabb törvényekre lesz szükség, mivel ezek nem vonatkoztak minden érintettre. A második semmisségi törvényt szintén az 1985-ben megválasztott parlament fogadta el 1990. március 14-én, 338 egyetértő, 1 ellenző és 9 tartózkodó szavazattal.13 Az 1990. évi XXVI. törvény az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélésekről rendelkezett. „Az 1945. január 1. és 1963. április 4. között az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények, a tervbűncselekmények, az árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények, valamint a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatti elítélések semmisnek tekintendők.” 14 A második törvény után is maradtak olyan érintettek, akik nem estek egyik hatálya alá sem, az ő érdekükben hozták meg a harmadik, illetve negyedik semmisségi törvényt. A harmadikban, vagyis az 1992. évi XI. törvényben mondták ki, hogy: „ Semmissé kell nyilvánítani az 1963. április 5. és 1989. október 15. között [politikai okokból – M.A.] történt elítéléseket.” 15 A negyedik semmisségi törvény, a „Lex Tóth Ilona” nevet kapta, mivel az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni megtorlással összefüggő elítélések jogalapjának semmisségéről rendelkezett. Ebben, vagyis a 2000. évi CXXX. törvényben a rögtönbíráskodás, a gyorsított, illetve a népbírósági tanács előtti eljárás során 1956-ban, illetve 1957-ben meghozott ítéletekről mondták ki, hogy meg nem történtnek kell tekinteni őket, ha azokat a forradalommal, illetve harci cselekménnyel összefüggésbe hozott tevékenység miatt hirdették ki. 16 A négy semmisségi törvény mellett a diktatúrák áldozatai erkölcsi jóvátételt is szerettek volna kapni, vágytak a bűnök eltörlésén túl a bocsánatkérés gesztusaira is. Az első semmisségi törvényben még csak a „kegyelettel való emlékezés” szerepelt, míg a másodikba már belekerült az 209 1993 1990 2006 1996 1992 2012
