Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1987. január 28. „A harcoló város” – Az Inconnu betiltott kiállításának megnyitója
1987. január 28. „A harcoló város” Az Inconnu betiltott kiállításának megnyitója Az 1978 májusában a szolnoki autodidakta képzőművészek – Bokros Péter, Molnár Tamás és Csécsey Mihály – által alapított Inconnu Művészeti Csoport működésének első éveiben kevésbé politikai, inkább esztétikai radikalizmusával hívta fel a figyelmet saját művészetére. Az elsősorban a postai művészet ( mailart) és az olykor véres performanszok világa a politikai ellenzékiség nélkül sem volt összeegyeztethető a Kádárkorszak zárt világával.1 A ’70-es évek végének és a ’80-as évek elejének változatos büntetései között a Szolnokról való kitiltás, a tagok büntetőezredbe vagy sorkatonai szolgálatra vezénylése, rendőrségi kihallgatás és figyelmeztetés, valamint pénzbüntetés egyaránt feltűnt. 2 A ’80-as évek elejétől „székhelyét” Budapestre áttevő művészeti csoportosulás a fővárosban hamar megtalálta a kapcsolódási pontokat a „demokratikus ellenzék” különböző csoportjaival, amelynek azonban inkább a perifériáján, mint a centrumában helyezkedett el. A forradalom harmincadik évfordulójára tervezett A harcoló város – The fighting city című képzőművészeti kiállítás terve nem a semmiből „érkezett”: szervesen következett az Inconnu tagjainak a 20. századi magyar történelemről alkotott gondolkodásából és addigi tevékenységéből. Ahogy egy későbbi interjúban Molnár Tamás fogalmazott: „végig kísért bennünket ’56 szelleme”.3 1983-ban, a Nagy Imre és mártír társai halálának évfordulójára megjelent Beszélő különszám sokszorosítása miatt indult sajtórendészeti eljárás Molnár ellen,4 1985-ben pedig a csoport által magánlakáson működtetett Artéria Galériában került sor az ellenzék ’56-os megemlékezésére.5 1986. augusztus 14-én a New York Review of Books ban – majd ezt követően a szamizdat Demokratá ban és a párizsi Irodalmi Újság ban – megjelent felhívás a maga nemében példátlan kísérletnek számított: képzőművészeti kiállítást szervezni a forradalom emlékére egy olyan rendszerben, amely egész „legitimitását” a forradalom eltiprásából és ellenforradalomként való ábrázolásából merítette.6 A kiállítás és annak címe egyben dokumentálta az Inconnu – elsősorban Krassó György által formált – ’56-képét: a harminc évvel korábbi őszre nem valamiféle elitkonfliktusként, hanem a nép és a fegyveres felkelők szabadságharcaként tekintettek. Alig egy hónappal a felhívás közzététele után Bokros Pétert és Molnár Tamást rendőri figyelmeztetésben részesítették, kilátásba helyezve, hogy a kiállítás megtartása esetén kitiltják őket a fővárosból. Az Inconnu azonban – amelynek ekkor már Pálinkás Róbert és Philipp Tibor is tagja volt – nem hátrált: a szeptember 30-ai határidőt november 30-ára tolta ki, újabb közleményében azt is jelezve, hogy „alapos gyanú” szerint a magyar hatóságok számos, postán érkező műalkotást visszatartottak. A pályázat nyugati kapcsolattartójaként az aláírók az ekkor már londoni emigrációjában tevékenykedő Krassó Györgyöt nevezték meg, míg a védnökségre olyan tekintélyes közéleti szereplőket sikerült megnyerniük, mint a kelet-közép-európai térséget jól ismerő brit történész, Timothy Garton Ash, Danilo Kiš és Konrád György, valamint az amerikai írónő, Susan Sontag. 7 183 1993 1990 2006 1996 1992 2012
