Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1986. december 5. Ötvenhatról nyolcvanhatban – Konferencia a forradalom 30. évfordulóján
kerülhetett sor, ami korlátozta a résztvevők számát és a meghívandók körét is.7 Részben a szervezés elhúzódása miatt, részben egyéb körülmények okán az eredetileg 1986 tavaszára kitűzött dátum folyamatosan módosult. A konferenciára végül már csak Donáth halála után, december 5-6-án került sor Eörsi István lakásán, mintegy 70–80 fő részvételével. 8 Bár a szervezők a résztvevők körének összeállítása során a legfontosabbnak azt tartották, hogy lehető legszélesebb, a korabeli szellemi életet reprezentáló társaság gyűljön össze, a konferenciáról hiányoztak a népiek olyan nagy nevei, mint Csoóri Sándor vagy Csurka István, akik részvételükről még Donáthtal egyeztek meg a monori tanácskozás során. Távolmaradásuk oka tulajdonképpen abban a különbözőségben keresendő, ahogyan a népiek és a demokratikus ellenzék a hatalomhoz viszonyult. A népiek ellenzéki szerepfelfogása egy bizonyos szintig lehetővé tette számukra a hatalommal való együttműködést, ami egyebek mellett azt is eredményezte, hogy a népiek úgy érezték, nagyobb veszítenivalójuk van egy-egy ellenzéki akció során. A konferencián való közös részvétel ügyének nyilván nem tett jót az, hogy az október 23-i magyar, lengyel, csehszlovák és keletnémet ellenzéki közös felhívás aláírása során a demokratikus ellenzék megszegte az ígéretét, miszerint nem lesz tömeges aláírásgyűjtés, hanem országonként csak 20–20 fő írja alá a dokumentumot. A népiek számára ez a küszöbön álló írószövetségi közgyűlés miatt volt fontos, nem akartak újabb konfrontációt a közgyűlés előtt a hatalommal.9 Csoóri és Csurka konferenciától való távolma radásának fő oka azonban más volt. Erről Csurka István egy Vásárhelyi Miklósnak írt, 1987-es levelében beszélt. Az 1990-ben a sajtóban napvilágot látott levélben Csurka így fogalmazott: „Igen, mi lapot akarunk, Hitel t és ha azt csak azon az áron kapjuk meg, hogy nem veszünk részt ilyen ellenzéki megnyilvánulásokon, akkor nem megyünk el. A közgyűlés után ezért nem mentünk el ketten az ’56-osra, meglehet helytelenül, de nem erkölcstelenségből, hanem politikai számításból. Ne csodálkozzék Donáth Ferenc (1915–1986) A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1935-ben szerzett jogi diplomát. 1932-ben a baloldali diákmozgalmakkal kapcsolatba kerülve belépett az illegális kommunista pártba. 1937-ben részt vett a Márciusi Front szervezésében, 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt megalapításában. 1942-ig a Szabad Szó külpolitikai rovatvezetőjeként dolgozott. 1940-ben illegális kommunista tevékenysége miatt több hónapos munkaszolgálatot kellett teljesítenie Geszten. 1943-ban a Békepárt alapító tagja. 1944 őszén szerepet játszott a kommunista párt újjászervezésében, ugyanekkor a Központi Bizottság és a Katonai Bizottság összekötője. Ettől kezdve 1951-ig számos magas rangú politikai állást töltött be. 1951-ben a Kádár János és társai ellen folytatott perben első fokon, majd 1952-ben másodfokon 15 év börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben felmentették, majd párttagságát is visszakapta. A börtönévek után az agrárium területén helyezkedett el. 1954 végén az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatóhelyettese lett. A politikai életbe 1956-ban tért vissza a Petőfi Kör és a Hazafias Népfront tagjaként. Az 1956-os forradalom alatt Nagy Imre munkatársi környeze téhez tartozott. 1956-os szerepvállalása miatt a szovjet hatóságok Snagovba internálták, majd 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként 12 év fegyházra ítélték. A börtönbüntetésből egyéni kegyelemmel az 1960-as amnesztiával szabadult. Ettől kezdve a politikától visszavonulva dolgozott. 1969-ben megszerezte a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot. Az 1970-es évektől a demokratikus ellenzéki mozgalom résztvevője, egyik ötletadó szervezője az 1985-os monori találkozónak. 180 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1986
