Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1986. december 5. Ötvenhatról nyolcvanhatban – Konferencia a forradalom 30. évfordulóján
azon a Beszélő, hogy magával akar rántani bennünket, és mi nem hagyjuk. Ennyi.” 10 A konferencia előkészítése a monori tanácskozás mintájára történt, vagyis előre egyeztették az előadások szövegeit, amelyeket a meghívókkal együtt elküldtek, így a konferencián már mindenki a szövegek előzetes és alapos megismerése után szólhatott hozzá a vitához. A konferenciára négy referátum készült, amelyek három témakört tárgyaltak. A forradalom előzményeiről Vásárhelyi Miklós írt tanulmányt, a forradalom eseménytörténetéről Széll Jenő és Mécs Imre, míg a kádári restaurációról Kis János. Vásárhelyi Miklós a konferenciát megnyitó beszédében arra kérte a megjelenteket, hogy emlékezzenek meg a júliusban elhunyt Donáth Ferencről, majd felolvasták Donáth konferenciára írt tanulmányának töredékét, amelyet már nem tudott befejezni. Ezt követően került sor Vásárhelyi Az első meghiúsított reformkísérlet című tanulmányának vitájára. A szerző a forradalom előzménytörténetének fonalát az 1953-as kormányprogramnál vette fel. A kormányprogramot nemzetközi kontextusba helyezve mutatta be, és kiemelte, hogy az 1956-os forradalom mellett a kormányprogram jelentősége érdemtelenül elhalványult, sem a hazai történetírás, sem az irodalom és a művészet nem emeli ki, pedig az első kommunista reformkísérlet jelentősége okán önmagában is vizsgálandó lenne. 11 Széll Jenő Társadalmi és politikai erők az 1956-os forrada lomban című tanulmánya kiemelte, hogy a forradalom kitöréséhez a harag és elkeseredettség mellett kellett a remény és a hit, hogy valamit mégis lehet tenni. Ezt adták meg a lengyelországi események, amelyek bátorítást jelentettek a magyarok számára. Október 23-án a nép tetteket várt, és mivel ezt Nagy Imrétől nem kapta meg, maga kezdett el cselekedni. A forradalom eseménytörténetét felülnézetből tárgyaló referátumban a szerző némi kritikával, de alapvetően pozitív kicsengéssel tekintette át Nagy Imre forradalomhoz kötődő tevékenységét. 12 Míg Széll Jenő a forradalom eseménytörténetét a politikai döntések szintjén vizsgálta, addig Mécs Imre tanulmá nyában a hétköznapi emberek szemszögéből nézve adott összegzést. A szerző Alulról jövő és spontán mozgalmak a forradalomban című referátumában a források szűkösségére és hozzáférhetetlenségére hivatkozva saját, a forradalom során és az azt követő börtönévek alatt megélt tapasztalataiból merített. A szerző úgy vélte, igazi felszabadulás élményt a tömegek számára nem 1945, hanem 1956 hozott. Mécs az egyetemisták, a felkelők és a munkástanácsok forradalomban betöltött szerepét vizsgálva párhuzamot vont 1956 és 1848 között, kiemelve, hogy a közös cél mindkét esetben egybekovácsolta a különböző politikai nézeteket valló társadalmi csoportokat. Hangsúlyozta, hogy 1956 a nyolcvanas években is aktuális üzenettel bír, és politikai kultúrát teremtő, példaadó hagyománnyá lett. 13 A konferencia utolsó megvitatott tanulmánya Kis János írása volt. Az 1956–1957-es restauráció – harminc év távlatából című referátumában Kis a restauráció nyolc hónapjának eseménytörténetét három szakaszra bontva tárgyalta. Leszögezte, 1956. november–decem berének forradalmi eseménysorozata egy olyan népi mozgalmi megmozdulás volt, aminek vezető erejét nem politikusok vagy közéleti szerepet vállaló értelmiségiek, hanem a munkások adták. A forradalom vezető szervét a munkástanácsok jelentették, működésük pedig bebizonyította, hogy a társadalom rendelkezett a demokrácia gyakorlásának politikai képességével. 14 181 1993 1990 2006 1996 1992 2012
