Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1986. október 23. Viták és összefogás – magyar ésközép-európai ellenzékiek a 30. évfordulón
1986. október 23. Viták és összefogás – magyar és közép-európai ellenzékiek a 30. évfordulón Nem előzmények nélkül készült az ellenzék az 1956-os forradalom harmincadik évfordulójára. Krassó György szervezésében ugyanis 1981 után több alkalommal is sor került megemlékezésekre a hétfői szabadegyetem keretei között. Az 1986-os emlékest ugyanakkor nemcsak a kerek évforduló miatt ígérkezett különlegesnek. Az előjelek nem feltétlenül voltak kedvezőek: az állandó fő szervező ekkor már londoni emigrációban élt – bátyja, Krassó Miklós balesete után először kapott útlevelet, bátyja halála és a zaklatások következtében végül a kinnmaradás mellett döntött 1 –, március 15-én a hatalom rég nem látott brutalitással lépett fel az ünneplőkkel szemben (lánchídi csata),2 az egy évvel korábbi Európai Kulturális Fórum „védőernyőjére” sem számíthatott az ellenzék, 3 ráadásul az Inconnu Csoport A harcoló város című kiállításának ellehetetlenítése sem kecsegtetett sok pozitív várakozással. 4 A szervezést tovább bonyolította, hogy az október 22-ére tervezett, újfent az ún. hétfői szabadegyetemek keretei közé szervezett megemlékezésből Eörsi István – aki a lakását biztosította volna helyszín ként – az utolsó pillanatban kitáncolt. Eörsi többek között Vásárhelyi Miklósra és Konrád Györgyre hivatkozott – akik lebeszélték a rendezvény támogatásáról –,5 valamint a szintén a harmincadik évfordu lóra „szervezkedő” Fónay Jenő fonyódi kórházba való beutalását – teljesen jogosan – mint a hatalom figyelmeztetését emlegette a lemondás indokaként.6 Az író bírálta továbbá az ellenzék általa olyan forrófejűnek, „gyújtó hangúnak” tekintett hangadóit, mint Gadó György, Nagy Jenő, Pákh Tibor és Szilágyi Sándor. 7 Eörsi a lemondásról csak az általa „fontosnak tartott” személyeket értesítette, így mintegy 25-30-an megjelentek a helyszínen. Közülük néhányan végül elfogadták Lados Balázs egyetemista meghívását, akinek lakásán sor került egy rövid megemlékezésre. 8 Nagy Jenő, a szamizdat Demokrata kiadója és Vétek Mária lakásán végül másnap sor került a nagyobb szabású megemlékezésre, amely azonban szintén nem az ellenzék egységét demonstrálta.9 Az ’56-osok nevében Rácz Sándor emlékezett vissza a forradalom eseményeire, felidézve a munkástanácsok meghatározó szerepét. Öskü Csaba saját, forradalomról szóló verseit, Szilágyi Sándor pedig az alkalomra szánt esszéjét olvasta fel, amely azonban komoly vitát váltott ki a résztvevők között.10 Szilágyi progra madónak szánt dolgozatában – miközben tiszteletét fejezte ki ’56 forradalma iránt, és fontosnak nevezte történeti kutatását – azt javasolta: a demokratikus ellenzék felejtse el ’56-ot „mint politikai programot”, mert az jelenleg megvalósíthatatlan, és állítsa középpontba az emberi jogok biztosításának kérdését.11 A szöveg elhangzása után az Inconnu tagja, Pálinkás Róbert kért szót, a csoport tagjai nevében is visszautasítva Szilágyi érvelését. Szeretett volna vitát nyitni a kérdésről, amely elől azonban utóbbi kitért. Természetesen a Londonban tartózkodó 168 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1986
