Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1963. március 21. Az 1963-as amnesztia
Külpolitikai szempontból a Kádár-kormány szerette volna elérni a „magyar kérdés” levételét az ENSZ napirendjéről, s ezzel javítani az ország nemzetközi megítélésén. Magyarország 1955 decembere óta volt az ENSZ tagja, melynek napirendjére amerikai-brit-francia javaslatra 1956. október 28-án került fel a „magyar kérdés”. Az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjet segítséggel való leverése miatt a szervezet nem fogadta el a Kádár-kormányt, ezért hazánk ENSZ tagságát évekig lebegtették. A feszült viszonyról árulkodott, hogy az ENSZ megfigyelői nem jöhettek Magyarországra, valamint, hogy Kádár 1960-ban az ENSZ-ben tartott beszédéről a küldöttek egy része kivonult. Csak ezután kezdődött meg a diplomáciai közeledés, Washington, illetve az ENSZ a kormány elismerésének három feltételt szabott, ebből az első és legfontosabb az általános amnesztia volt. A magyar kérdés végül még a közkegyelem kihirdetése előtt, 1962 decemberében lekerült az ENSZ napirendjéről, így megszűnt a külpolitikai nyomás. 14 Belpolitikai szempontból a megtorlás évei után új korszakot akart nyitni Kádár, ezért már a Központi Bizottság 1962. február 9-ei ülésén, a VIII. pártkongresz szus tervezése kapcsán elmondta, hogy egy év múlva amnesztiát akar hirdetni. Továbbá leszögezte: ha a kongresszus deklarálja, hogy „Magyarország szocialista ország, ennek mindenféle következtetései vannak a politikára, a társadalmi életre, akkor az a feltételezés: ez aligha mehet egy általános politikai amnesztia nélkül.” 15 Így az MSZMP 1962. november 20–24. között tartott VIII. kongresszusán elhangzott, hogy befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása, vagyis a konszolidáció időszaka. Az új korszak feltétele volt azonban a 102 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1963 Pákh Tibor (1924–) A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult jogot, de tanulmányait megszakítva bevonult katonának, 1945–48 között szovjet hadifogságba került. 1949-ben szerezte csak meg a jog- és államtudományi doktorátust, majd mikor gazdálkodni kezdett volna a családi birtokon, kuláklistára tették. Fordító a Csepel Autógyárban, 1954-ben ügyvédjelölt, egy évvel később azonban törölték a kamarai tagok nyilvántartásából. 1956. október 23-án részt vett a tömegtüntetésen, az október 25-i Kossuth téri sortűzben szerzett sérülése azonban november közepéig a kórházi ágyhoz kötötte. 1957-ben elveszítette állását, ugyanis megtagadta a Kádárkormány nyilatkozatának aláírását, amely elítélte az ENSZ magyar ügyben fenntartott álláspontját. Az Erőműtervező Vállalatnál helyezkedett el fordítóként. 1961-ban a katonai bíróság tizenöt éves börtönnel sújtotta, amiért összeállította a kivégzett fiatalkorúak névsorát, illetve angolul publikált a szovjet-magyar viszonyról. Börtönévei alatt kényszergyógykezelték, tiltakozásul többször kezdett éhségsztrájkba. 1971-ben elmebeteggé nyilváníttatták, majd szabadlábra került. A nyolcvanas évek ellenzéki mozgolódásainak aktív résztvevője, többször letartóztatták. 1980-ban Lengyelországban csatlakozott egy független kiadó szerkesztőinek letartóztatása elleni tiltakozó böjthöz, ezt követően elvették az útlevelét. Az éhségsztrájkot a budapesti Egyetemi templomban folytatta, rendőrségi letartóztatását követően elmegyógyintézetben kezelték. 1982-ben azonban egy svájci professzor pozitív szakvélemény nyel nyilatkozott elmeállapotáról. Nyíltan követelte a szovjet csapatok kivonását, az igazságtételt, Mindszenty József hercegprímás rehabilitálását. 1986. március 15-én kényszerrel elszállították a fővárosból, Gorbacsov szovjet első titkár magyarországi látogatásakor rendzavarásért elítélték. 1988. június 16-án a rákoskeresztúri köztemetőben szervezett megemlékezést követően elhurcolták. Több közös akciót hajtott végre Krassó György követőivel. 1992-ben New York állam jogászkamarája felvette tiszteletbeli tagjai közé, a lengyel Podkowa Leśna város díszpolgára.
