Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Szalai Attila: Terelőút
„A sereglés centrumában” Ádám söröző volt, ahol a hetvenes évek elején jómagam is törzsvendégnek számítottam néhány cimborámmal, és számtalan tatár bifsztek és korsó sör mellett a magunk módján mi is világmegváltáson törtük a fejünket, igaz, inkább amolyan beat-nemzedék módjára. A hurálosok azonban nem nemzedékben, hanem nemzetben és országban gondolkodtak, ám a beteg világ számára a panaceumot hasonlóképpen a gondolkodás szabadságában látták. Aczél persze rutinból figyeltette őket, mert ki tudja (lehet, hogy ő már tudta, de legalábbis sejtette), mit hoz a jövő, és minden esetre fel akart készülni. Véletlenül se fordulhasson elő, hogy ha valamilyen radikális változás következik be, akkor az ilyen hurálos-félék szerephez juthassanak. Az ő elképzelése szerint azt a bizonyos belvárosi tömörülést kellett előtérbe tolni, amely az egyén totális szabadságában, és akár a legártatlanabb nacionalizmusnak is az internacionalizmusban való feloldásában gondolkodott, s mindenben, ami nemzetiszínre hajazott, vészjósló barna foltokat vélt felfedezni. A Lakiteleki Találkozó után egyértelművé vált, hol a helyem: ott, ahol a legközelebbi barátaimé. Az MDF első - ügyvezető - elnöke Bíró Zoltán lett, a Hitel alapító főszerkesztője, publikálhattam is nála. 1988-tól már nagyon gyakran jártam haza Varsóból, hoztam-vittem a híreket, igyekeztem részt vállalni az MDF és lengyel ellenzéki szervezetek közötti kapcsolatépítésben. Telt az idő, s egyre kevésbé értettem, Bíró miért nem szándékozik megmaradni a párttá alakuló szervezet élén. Mondogatták, azért, mert nem akarta párttag múltjával „terhelni” a mozgalmat. De hiszen az MSZMP 1988 elején kirakta a szűrét Bihari Mihállyal, Lengyel Lászlóval, Király Zoltánnal együtt. Ráadásul mindenki tudta, hogy - a szó klasszikus értelmében - szociális érzékenységű, „harmadikutas” gondolkodású ember volt világéletében, és soha nem kommunista. Párttagságát is arra használta, hogy ha csak lehetett, belülről segítsen, mindvégig tisztességesnek maradva. S éppen ezt a „beépített” voltát, tisztességét, hajthatatlanságát büntették a kizárásával. Nagy kár, hogy visszavonult, mert azon kevesek közé tartozott, akik nagyon jól ismerték belülről a kommunista párt mechanizmusait, a magukat a felszínen átfesteni kész, haszonelvű alakjait. Meggyőződésem, pontosan tudta volna, hová kell nyúlni a szikével, akárcsak egy retinasebész. S ama bizonyos, végül is elmaradt tavaszi nagytakarítást is egy köztisztasági szakember precizitásával végezte volna el miniszterelnökként. Emlékszem, egyik honjártamban odakeveredtem az MDF Ó utcai barakkjába, ahol épp Antall József vezetett egy vitaestet a sajtó jövőjéről. Élénken érdekelt a téma, mert már intéztem a hazaköltözésemet, és újságíróként szerettem volna 31
