Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A ma realitása" Történetek napjainkból - Halmy Kund: A magyar biztonságpolitika mozgástere az ezredforduló táján
„A ma realitása” törekvést325, vagy éppen a bajor-osztrák-magyar közeledést a kilencvenes években.) Mindez hosszú távon - egyelőre úgy látszik - nem szolgálta a teljes integráció érdekeit: az erősebb, nyugati oldalét biztosan nem. A csatlakozással egy időre ez a lokális szövetségi rendszer veszített jelentőségéből. Az uniós biztonsági követelményeket javarészt - és egyre inkább - a NATO kezdte garantálni. De mi a helyzet a hagyományosan közép-európai, történelmi messzeségben gyökerező - a bizalmi viszonyt feltételező regionális politikát akadályozó - kisebbségi helyzet alakulásával? Ez teljes mértékben befolyásolja a jószomszédi viszonyokat, ezáltal a lokális biztonságpolitikai partnerség létrejöttét. Mi a helyzet a Kárpát-medencei régió örökségével? Azzal a területtel, melynek fele az EU tagja lett, másik fele a schengeni határokon kívülre szorult? Majd a teljes régió fokozatosan csatlakozott az EU-hoz, de a gazdasági szintek és érdekkülönbségek markánsak maradtak. Magyarország felelős politikusait, az értelmiséget és a közvéleményt is mindig foglalkoztatta - a szocialista vezetés szűk körét leszámítva - a magyar történelmi katasztrófa következtében harmadára csökkent ország területéről kiszorult többmilliós magyar népesség sorsa. Magyarország modem értelemben vett biztonságához hozzárendelődik a nyolc évtizeddel ezelőtt - az Osztrák-Magyar Monarchián belül államalkotó - Magyar Királyság magyar etnikumú népességének biztonsága, további léte, vagy ellehetetlenítése. Ez a népesség a Magyarország számára az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében ma Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban, Ausztriában és Szlovéniában él. Az ő 325 „Velencében 1978. november 20-án alakult meg az Alpok-Adria együttműködés. Az alapító régiók Bajorország, Friuli-Venezia Giulia, Karintia, Horvátország, Felső-Ausztria, Lombardia, Salzburg, Szlovénia, Stájerország és Veneto. Ezen igen exkluzív klubhoz csatlakozott Baranya és Vas megye is a hetvenes évek végén. A két dunántúli megye csatlakozása kivívta Moszkva rosszallását, ugyanis a szovjet külpolitikának nagyon nem tetszett, hogy két »NATO-régió«, négy semleges osztrák tartomány, két el nem kötelezett jugoszláv tagköztársaság mellé két szocialista magyar megye is beszáll. Kilencvenegy júniusában Horvátország és Szlovénia is kikiáltotta függetlenségét, s ezzel a lépéssel az Alpok-Adria Munkaközösség azonnal strukturális változáson ment át: két teljes ország vált a tagjává a mára már uniós makrorégiót képviselő együttműködésnek. Itt jegyzem meg, hogy a nyolcvanas években Bosznia-Hercegovina és Crna Gora (Montenegró) is kacsingatott az Alpok-Adria felé, de Horvátország és Szlovénia lehűtötte a »balkániak« aspirációját.” Juhász György: Kultúrkör. Az Alpok-Adria együttműködés helyett már csak a visegrádiról hallani. Elfelejtett alternatíva. Magyar Nemzet, 2010.08. 31. http:// mno.hu/migr_1834/kulturkor-218097 (Utolsó letöltés: 2015. 12. 27.) 277
