Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Volt egy időszak…" Történetek a rendszerváltás korszakából - Kukorelli István: Szárszó '96 - Budapesten
A történelem útján Sorolhatnám tovább a célokat, a vágyakat, amelyeket rendre elcélzott mifelénk a történelem, a gyarmatosítók és a bennszülött kormányzatok. Németh László meglátása szerint: amit Magyarország az európai gondolkozástól kapott, azt az európai történelem gonosz kezével mindig visszavette. Az ország mégis képes volt sokszorosan újrakezdeni, s az újrakezdéseknél, így ma is, mindig fontos az útirány. Miért ne hihetne az ember a közjó megvalósíthatóságában? Az emelkedő nemzetben? Mindenféle válság - legyen az gazdasági, társadalmi, morális vagy intellektuális - megszüntethető, a negatív társadalmi folyamatok jó kormányzással befolyásolhatók, visszafordíthatok. Természetesen nem az ígéretek szintjén - hiszen az eddigi kormányprogramokban is találhatók effélék hanem cselekvéssel. Sokak véleménye szerint a távlatos célok megvalósítását a kollektivizmus és az etatizmus utáni posztkommunista történelmi korszakban más végletek, az elitizmus, az individualizmus, valamint a neoliberalizmus veszélyeztetik leginkább. Mindenekelőtt a demokrácia elitesedéséről, a nép leváltásáról néhány szót, elitellenesség és demagógiák nélkül. A hivatalos Magyarország és a másik, az alsó Magyarország történelmi párhuzama kísért bennünket ma is. A szakadékot és bizalomhiányt jelző diagnózis tényei közismertek. A választásokon a politikai részvétel mutatói sohasem emelkedtek az egekbe, az eddigi kilenc országos választás és népszavazás részvételi átlaga 46 százalék. A főbb társadalmi rendezőelvek mentén elkezdődött a társadalom újraszerveződése, ám e folyamat lelassulni látszik. A pártok nem fogtak igazán talajt, állandó taglétszámuk 1-2 százalék körül mozog. Ezek európai viszonylatban is alacsony arányok. Ugyanakkor felmérések mutatják azt, hogy a magyar társadalom nem apolitikus, csak távol tartja magát a közélettől, a politikától. Leginkább azért, mert az öntörvényűvé váló, köldökzsinórt néző politika nem róla szól, hanem önmagával foglalkozik. A politikának Magyarországon már-már hagyományosan nagyon kicsi a társadalmi-erkölcsi hitele, a három „P” - a politika, a pártok és a parlament - iránti unszimpátia mérhető az intézmények népszerűségi rangsorán is. Nem szerencsés közállapot az, amikor a politikusok társadalmi megítélése - nemcsak a kocsmai politizálás szintjén - nem sokkal jobb a köztörvényes bűnözőkénél, mégha viccesen hangzik is. 256
