Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)

Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kávássy János Előd: Rendszer (meg)vál(thatatlan)ságok

Visszapillantás egy átmenetre

a szakmai önbecsülés, becsvágy.” Ha apám „becsvágya” nem is, de nyíltan artikulált nézetei fenntartották a hatalom érdeklődését; egy 1981-es, ekkor már valószínűleg főként „Marosi József’ információira alapozó belügyi karton így értékelte tanári működését: „Tanárképző főiskolai hallgatók körében hosszabb idő óta kifejtett aktív ellenséges nacionalista tevékenység.” Nem kevés irónia van abban, hogy az itt - más dokumentumokhoz hasonlóan és visszatérően - negatív előjellel megfogalmazottakra édesapám egész életében büszke volt, s későbbi politikai karrierjének ezen non-konformista hozzáállás volt az alapja.141

Szüleim válásával azután férfi felmenőim élete is szétvált; szubjektív rendszerélményeik evilágon többé már nem találkoztak. Nagyapám immár nyugdíjasként bearanyozta amúgy is elkényeztetett gyermekkoromat, apám pedig Egerben építette tovább (innentől töretlen) főiskolai tanári karrierjét. Hogy azután hogyan élték meg 1988-89-90-et, a megválthatatlan rendszer leváltását, a rendszerváltást, bevallom, konkrétumaiban kevéssé tudom. Nagyapám nyilvánvalóan veszteségként, saját világa bukásaként, összeomlásként élte meg az eseményeket, míg apám kései elégtételként az élettől az új rendben politikai karriert épített (országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője, majd annak alelnöke, legvégül államtitkár).

Néhai felmenőim életének (nagyjából) negyedik (s egyben utolsó korszakos) rendszerválsága, 1988-90, egyszersmind - ha (mint korábban már említettem) féltudatosan is - saját életem első rendszerválság-élménye volt. Velük ellentétben azonban én nem valamely rendszerkiigazítást/rendszerkorrekciót (Lencsés nagyapám) vagy rendszer-visszaállítást (édesapám) akartam, hanem a generációm számára mintaadó angolszász kultúra mainstream]ének mielőbbi adaptálását vártam. Hittem (és hiszem ma is), hogy a demokrácia a valaha kiötlött legjobb politikai rendszer (csak működtetni

141 Az a kevés, amit konformizmus címén többen apám szemére vet(né)nek, hogy kandidátusi értekezését a kommunizmus évtizedei alatt a Tanácsköztársaság mártírjaként kanonizált szociáldemokrata politikusról, Latinca Sándorról írta. Valójában Latinca, mint téma távolról sem volt önként választott. Néhai atyai barátom, B. Nagy Tibor filmrendező apám volt tanítványaként és barátjaként (valamikor 1998 környékén) mesélte el, hogy apám felé egyértelműsítették, pártonkívüliként (mert apropos, mint már mondottam, soha nem lépett be az MSZMP-be), illetve „viselt dolgainak” fényében csak kommunista hősről írhat disszertációt (miközben valahai szakdolgozata Kossuth nemzetelméletéről szólt), s - nota bene - apám ezen kényszer foglyaként igyekezett egy nem direkten kommunista alakot kiválasztva előbbre jutni.

181