Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kávássy János Előd: Rendszer (meg)vál(thatatlan)ságok
A történelem útján kell, s ahogy Navracsics Tibor mondta egyszer, ez „macerás dolog”)-142 A kialakuló új magyar demokrácia - nem a szabadsága, hanem a szelleme, az íze, az illata - azonban bevallom, nem volt az enyém. A naiv várakozásoktól fűtött illúziókkal szembeni visszaesés, az évtizednyi, félmúltban való politikai/gazdasági/kulturális vergődés kijózanítóan hatott: szabadon, de egy folyamatosan szegényedő, továbbra is szürke és unalmas ország polgáraként éltem kisfelnőttségem dolgos mindennapjait. Nem szerettem Antalit, gyanakodtam Borossra, utáltam Hornt, és csak reméltem, hogy valami jobb jön - s generációm sok képviselőjével együtt állítom, jött is, 1998-2002-ben, amikor Magyarország végre kiszínesedett, és a mi számunkra is élhetővé vált. Egy hosszúra nyúlt, boldog, s ismét rendkívül naiv lét-szekvenciában úgy tűnt, a dolgok a helyükre kerülnek/kerültek, az évtizednyi rendszerváltott válság-valóság véget ér(t). Tévedtünk, nagyon-nagyot tévedtünk; s amikor 2006 októberében barátaim oldalukon törékeny feleségeikkel futva menekültek a budapesti belváros mellékutcáiban a tömegre válogatás és mérlegelés nélkül rárontó lovasrendőrök elől, ráébredtünk, ráébredtem, hogy 1956 forradalmának ötvenedik évfordulóján az immár demokratikus (s nem autarker, diktatórikus, vagy pszeudo-jogállami) rendszer van válságban, súlyos, a rendszerváltás óta megváltatlan válságban. Gyurcsány Ferenc Magyar Köztársasága minden - a saját életemben megtapasztalt - korábbinál élhetétlenebb, egyszerre dilettáns, hazug, képmutató és demagóg rendszert (de)formált, mely paradox, önmagából kifordult módon az e sorok írásakor (2015 ősze) létező Magyarország origója - a fojtogatóan intakt államadósság terhétől a populista szélsőjobb látványos térnyerésén át a szétforgácsolt, súlytalan baloldalinak nevezett) ellenzéki pártokig. Úgy tűnik, 2004-2009, ha eltérő módon is, de ugyanolyan lélekrontó volt, mint 1956-1988/1990, s hogy immár a rendszerváltáskor született demokratikus rend válságát éljük át, s csak remélni tudjuk, hogy ez majd végül (talán mégis) megváltható. 142 Sokan másokkal ellentétben számomra a demokratikus rendszerek működ(tet)ésében megnyilvánuló (olykor bizony katasztrofális) hibák nem magát e politikai rendszert, hanem az azt működtetők személyét kérdőjelezik meg. Hogy csak egyetlen, de nagyon is emblematikus példát mondjak: óriási különbség van Ronald Reagan és George H. W. Bush Amerikája, illetve George W. Bush USA-ja között. Az előbbiek új világrendet építettek, utóbbi ma is egyre táguló káoszba taszította a világot. 182
