Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Riba András László: Szépba-szőtt hitek
A történelem útján névadójának hatalomból való távozása után vállalta fel a nyilvánosságban. A pártban ez a magatartás csak Kádár távozása után jött, pontosabban hozták divatba. „A magyar pártmozgalomban idáig is színes, érdekes egyéniségek dolgoztak, akiknek pontosan érzékelhető emberi, politikai karakterük volt. Más kérdés - s ez a párt nyilvánosságával összefüggő problémakör -, hogy ebből keveset érzékelhetett a pártközvélemény és a lakosság. Idáig is voltak polémiák, idáig is összecsaptak a testületi üléseken a vélemények, de ezek megmaradtak zárt körben” - nyilatkozta Grósz Károly. Körülbelül egy évvel a laki teleki találkozó után határozott a pártvezetés arról, hogy normává teszik a politikai vezetők rendszeres közéleti szereplését. A kialakult képzet az, hogy akkor szaporodtak meg a hivatalos, vagyis a pártfegyelem által is kötelezően képviselendő álláspontoktól eltérő vélemények. Ebben a megközelítésben tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ki és mikor, hogyan vállalta fel az úgynevezett eltérő véleményét. A politikai szereplőket nem ragadhatjuk ki közegükből, hiszen éppen a közeg az, ami értelmet és magyarázatot ad viselkedésükre, szerepvállalásukra. Minden politikai rendszer koordináta-rendszer is bizonyos értelemben, amiben a fogalmaknak, intézményeknek és személyeknek megvan a jól meghatározható helyzete. Ezek között van néhány különleges pont, amelynek akár a koordináta-rendszer nélkül is megvan a maga helye, megítélésem szerint Bíró Zoltán egy ilyen pont. A történész nehezen kerülheti ki azt, hogy figyelembe ne vegye a dolgok hátterét bizonyos kérdések megválaszolásához. Ha megállunk, és magunk mögé tekintünk, ott látjuk a rendszerváltást, mögötte pedig, hozzá nagyon közel láthatunk egy 20. századi magyar történelmet, amelynek két világháborúja és a rendszerváltás közt vöröses-szürkés ködben, markáns vonalakban rajzolódik ki a kommunizmus magyarországi története. Legalábbis fiatal történészként így képzelem el. Alapvetően különbözik e történelemszemléleti mód attól, amit a tanulmányaim alatt mindvégig módszertanilag kézenfekvőnek, alapvetőnek és megbízhatónak gondoltam. Ugyanarról az időtengelyről beszélünk, ugyanarról a kronológiáról. Ebből a perspektívából talán az sem olyan fontos, hogy mindez lineáris vagy ciklikus mintázatot alkot az időben. A tudományos objektivitás azt hiszem, arra való törekvés, hogy ne alkalmazzuk ezt a szemléletmódot még olyankor sem, amikor az indokolt lenne. Úgy teszünk, mintha mi nem a tengelyen állnánk, és el is hisszük ezt. Köz- és politikai életünk, tudományunk emberek által elért eredmények összessége, embereké, akik valamikor és valahol felléptek a történelem 170
