Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Simon János: Magántöprengések leírva
Visszapillantás egy átmenetre munkamegosztás alakult ki. A vezetők összezártak és viszonylag sokáig (egészen 1993-ig) együtt is maradtak. A többi politikai szerveződés lényegében már eleve pártként alakult, vagy szerveződött újjá (MSZDP, FKGP, KDNP). Úgy is fogalmazhatnánk, hogy rögtön tétre játszottak, ezért sokkal nagyobb belső harcokkal kellett szembenézniük. Ott, ahol elmaradt a mozgalmi korszak, mely összeforrasztotta volna a hasonlóan gondolkodó társaságot és kellő tekintélyt adott volna a vezetőknek, hamar egymásnak estek a vezető pártpolitikusok, s gyakran magát a pártot is szétszakították. Ez még az első szabad választások előtt bekövetkezett az MSZDP-nél, és a kilencvenes évek közepén a KDNP-nél, és az ezredforduló után az FKGP-nél. A civil társadalom kiszolgáltatottság-érzése A nemzetközi összehasonlító adatokból az derül ki, hogy óriási a szakadék a fejlett nyugati országok és a poszt-kommunista régió országai között. Még az ún .fejlődő országok népessége is jobban áll a demokratikus részvétel tekintetében, például Mexikó vagy Törökország polgárai magasabb arányban érzik úgy, hogy tehetnek az érdekeiket sértő intézkedések ellen. Valószínűleg ezért is igaz, hogy a pártállami rendszer legdrasztikusabb öröksége között kell megemlítenünk az emberek nagyfokú kiszolgáltatottság-érzését és félelmeit. Nagy megdöbbenéssel elemeztük az 1989 és 1992 között végzett közép- és kelet-európai összehasonlító kérdőíves kutatásunk adatsorait a kiszolgáltatottságról ,97 A demokrácia hatékonyságának egyik megnyilvánulása, hogy a polgárok mennyire érzik, hogy befolyásuk van a döntések meghozatalára, illetve hogy a hatalom által hozott, érdekeiket sértő döntések ellen tehetnek-e valamit vagy sem. Az 1. táblázatban azok arányát közöljük, akik úgy nyilatkoztak, hogy tehetnek valamit. A posztkommunista polgár nagyfokú kiszolgáltatottság-érzését mutatja, hogy a régió országainak polgárai körében nemcsak a stabil demokráciákhoz, de az ún. harmadik világ országaihoz képest is drámaian alacsony azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy tehetnek valamit helyi vagy országos szinten az érdekeiket sértő intézkedések ellen. 97 Barnes, Samuel-Simon János: The Postkommunist Citizens. Washington-Budapest, Erasmus, 1999. 129