Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Simon János: Magántöprengések leírva
A történelem útján A nyugat-európai demokráciákban minden második megkérdezett azt mondja, hogy tehetne az érdeksértő intézkedések ellen valamit önkormányzati szinten, a poszt-kommunista országokban viszont csak a polgárok alig negyede, ötödé gondolja magáról így. Ebben is megmutatkozik a közép- és kelet-európai országok öröklött és megtapasztalt kiszolgáltatottsága. Az egykori államszocialista országok polgárai a nagypolitika történéseit csak kívülállóként nézték, a lakóhelyi igazgatási szervek döntéseinek pedig legfeljebb következményeit érzékelték. A régióban legnagyobb arányban a lengyelek érezték magukat kiszolgáltatottnak: lakóhelyi szinten 86% válaszolta azt, hogy nem tehetne semmit az érdekeit sértő intézkedések ellen, országos szinten pedig 95% érezte magát teljesen tehetetlennek. Figyelembe kell vennünk, hogy a lengyelországi adatfölvétel 1991 tavaszán készült, tehát akkor, amikor még nem zajlottak le sem a szabad többpártrendszerű parlamenti, sem a helyhatósági választások, a „már nem kommunista, de még nem demokratikus” időszakban. A mutatók Magyarország vonatkozásában voltak a legkedvezőbbek, de még nálunk is messze elmaradtak a harmadik világ mutatóitól. A kérdőív következő kérdése adta a magyarázatot: „Ha tehetne ellene valamit, akkor mit tenne?" A nyugati demokráciákban a legtipikusabb válaszok így hangzottak: „megkeresném a parlamenti képviselőmet”, „bemennék a polgármesteri hivatalba”. Ezzel szemben a poszt-kommunista országok polgárainak válaszai úgy hangoztak, hogy „betelefonálnék a rádióba meg a tévébe”, „levelet írnék az egyik újságnak” stb. vagyis olyat tenne, ami nem a képviseleti demokrácia tipikus elemeire támaszkodik. Az államszocialista rendszerű országok némelyikében a hatalom hivatalosan hirdetett ideológiájának része volt a munkahelyi demokrácia propagálása (Csehszlovákia, Magyarország, NDK). Ez lényegében a szakszervezeteken és az üzemi tanácsokon keresztüli érdekképviseletet és véleménynyilvánítási jogot jelentette - egy választott hierarchia közvetítésével egészen a vállalati tanács vezetőségéig -, a gyakorlatban azonban vagy működött, vagy nem. A posztkommunista régióban átlagosan minden harmadik polgár (36%) nyilatkozott úgy, hogy semmilyen befolyása nincsen a munkahelyi döntésekre (2. tábla). Az 1990-es évek elején a posztkommunista országokban végzett kutatásaink egyik legmegdöbbentőbb eredménye az volt, hogy milyen nagyarányú az emberek tehetetlenség- és kiszolgáltatottság-érzése (1-2. tábla). Azok aránya, akik úgy érezték, hogy tehetnek az érdekeiket sértő intézkedés 130
