Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Kiss Gy. Csaba: Érzelmeink iskolájáról
Visszapillantás egy átmenetre szerkesztőségek) lehetőséget biztosítottak nyíltabb eszmecserére. Kialakultak lassan az említett „köztes nyilvánosság” első fórumai. Rendszeressé váltak a független március 15-i megemlékezések - tüntetéssel és kemény rendőri föllépéssel. Érezhetően a kádári konszolidáció gyönge pontja volt a nemzeti kérdés. A patriotizmust egyértelműen az intemcionalizmusnak rendelték alá. Az iskolákban a Himnusz mellett kötelező volt az Intemacionálé és a szovjet himnusz, a hazafiságot csak a szocialista jelzővel együtt lehetett említeni. A ’60-as, ’70-es években általános volt a nemzeti bűnök kárhoztatása, történelmünk deheroizálása. Kissé értetlenül tapasztaltuk, hogy a szomszéd országokban a marxista-leninista lepel alatt egyre erősebb lett a nacionalizmus a kisebbségek, a szomszédok rovására (kivéve a szovjetellenességet, bár burkolt formáját a ’70-es évek közepétől Romániában lehetett tapasztalni). Magyarországon rossz szemmel nézték a hatóságok, hogy fiatalok, egyetemisták százai magyar könyveket hordanak Romániába. Lépten-nyomon lehetett tapasztalni, hogy a hivatalos magyar szervek csak tessék-lássék törődnek a határon túli magyar kisebbségekkel, és igyekeznek leszerelni az e téren segíteni próbáló kezdeményezéseket. A magyar irodalmi folyóiratok egyike-másika (Tiszatáj, Alföld) próbált küzdeni a ’70-es évektől a határontúli irodalmak hazai jelenlétéért. A hatalom felemás módon kezelte a magyar kisebbségek egyre sanyarúbbá váló helyzetét, nagy elemzést rendelt meg a párt 1973-ban, de a mintegy háromezer oldalas szigorúan bizalmas szakértői anyagból végül csak három oldalas sűrítmény jutott el a Központi Bizottság tagjaihoz. A politikai döntéshozók többsége zavarban volt e kérdéssel kapcsolatban, a cenzúra árnyéka mindig ott lebegett fölöttünk, ha írni akartunk a gondokról. A „hódoltsági békeévek” alatt a szomszédságban történtekre lehetett figyelni, az 1976-os lengyel munkástiltakozásokra, 1977 pedig a csehszlovák Charta mozgalom jelentkezésével kezdődött, majd a magyarországi szolidaritásjelzésével, egy nyilatkozattal, amelyben különböző hátterű és fölfogású értelmiségiek vettek részt, korántsem csak azok, akik később az SZDSZ- hez csatlakoztak. Illegális tevékenységet vállaló konspirativ ellenzéki sejtek alakultak Budapesten. Ismertünk közülük nem egyet, mint tegnapi maoistát vagy buzgó marxistát, nehéz volt róluk elhinni, hogy valaha is csatlakoznak a nemzeti ellenállás valamely formájához. Törekvésüket marginálisnak és elszigeteltnek érezte az ember. A fővároson kívül nem sok visszhangra számíthatnak, úgy láttuk. Ezért gondolkoztunk inkább a létező legális terek fokozatos elfoglalásának lehetőségében, hálózatok építésében. így született 119
