Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Lóránt Károly: Közgazdasági viták és választási lehetőségek
Visszapi llantás egy átmenetre tízszeresére nőtt, emiatt az országot 20 százalékos cserearány-veszteség érte, mely alatt azt kell érteni, hogy az importárak 20 százalékkal jobban nőttek, mint az exportárak. A cserearányromlás miatt a külkereskedelmi mérlegben 800 millió dolláros hiány alakult ki (akkoriban hatalmas összeg), így újra dilemma elé kerültünk. Az egyik alternatíva, hogy az importot az akkor 5-6 százalékos gazdasági növekedés lényeges mérséklésével az exportbevételek szintjére csökkenteni (amit egyébként jelen sorok írója - akkor, mint az Országos Tervhivatal munkatársa - javasolt is), vagy pedig hitelfelvétellel hidalni át a nehéz éveket. Ha valamit a közgazdaságtanban előre lehet látni, és ki lehet számolni, az a hitelfelvétel hatása, annál is inkább, mivel számos ország korábbi eladósodásának tapasztalatai már rendelkezésre álltak. A politikai vezetés a hitelfelvétel mellett döntött, az eredmény ismert, az ország máig ható nagyarányú, külföld felé történő eladósodása. Ehhez talán még annyit hozzá kell fűzni, hogy az eredeti hitelfelvételt a nyolcvanas években visszafizettük, az adósság azonban a hatalmas kamatlábak miatt tovább nőtt. A rendszerváltás kezdetén fennállott, mintegy 15 milliárd dolláros nettó tartozás kilencven százaléka felhalmozódott kamat- és árfolyamveszteség volt. Miért döntött a politikai vezetés a hitelfelvétel mellett, ha egyébként a következmények jól előreláthatok voltak? A válasz a kérdésre: azért, mert az ország vezető, a politikát befolyásoló (reform) közgazdászai ezt sugallták. Talán itt - az elfogultság vádját elkerülendő - érdemes idézni abból a tanulmányból, amelyet Erdős Tibor akadémikus 1989-ben a hosszú távú tervezéshez készített: „Л tényékhez az is hozzátartozik, hogy a külső adósságok növelésének a tudomány részéről sem volt erős ellenzéke. A tudomány körében sokan — a progresszív szárnyhoz tartozók közül is nagyon sokan, talán még többen - a külső adósságfelvétel gyors növelését támogatták. Gyakran hangzottak el olyan egyébként igaz megállapítások, hogy a nemzeti tőkeáramlás szerves része a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kibontakoztatásának, intenzifikálásának, hogy infláció idején jobb az adós pozíciójába kerülni, hogy mások is nagy összegben importálnak tőkét, hogy külső forrásokat kell bevonnunk stb. Hiányzott azonban a helyzet konkrét felmérése, sőt azoknak a nyugati irodalomban bőven fellelhető tanulmányoknak a feldolgozása is, amelyek nagyon alaposan elemzik a tőkeimport feltételeit, kockázatát, a túlzásba vitt külső adósságfelvétel következményeit.” Persze könnyű Katit táncba vinni, ha maga is akarja: a kormány nem mert szembenézni a két évtizede tartó dinamikus növekedés megszakításával, amelyre azután négy év múlva - a fizetésképtelenség elkerülése érdekében - mégis rákényszerült. 107
