Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1985. június 14-16. A monori tanácskozás
A rendszerváltás mérföldkövei 1979 1980 1983 1984 Ч........ 1981 1985. június 14-16. A monori tanácskozás 1985. június 14-16-án rendezték meg a késő Kádárkorszak egyik legjelentősebb ellenzéki tanácskozását, a monori találkozót. A találkozó az utolsó olyan komolyabb ellenzéki együttműködés volt, amelyen a rendszer „másként gondolkodói" az őket elválasztó ideológiai, világnézeti különbségek ellenére részt tudtak venni. A találkozó terve 1982 óta fokozatosan formálódott. 1984-ben szervezőbizottság alakult, amelynek célja egy az 1943-as szárszói konferenciához hasonló tanácskozás megszervezése volt. A szervezőbizottság az ellenzéki csoportok korábbi sikeres együttműködésének eredményeképpen létrejött Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottságának tagjaiból alakult meg Donáth Ferenc, Csoóri Sándor, Kenedijános, Kisjános, Mészöly Miklós, Csurka István, Für Lajos és Bauer Tamás részvételével.’ A szervezés kapcsán külön szólni kell Donáth Ferencről, akinek nélkülözhetetlen szerepe volt a találkozó létrejöttében. Donáth mindegyik résztvevői körrel jó kapcsolatot ápolt, és rendelkezett azzal a tekintéllyel, amivel a különböző nézeteket valló személyeket és csoportokat egy asztalhoz tudta ültetni. Az ellenzéki csoportosulások különbözőségére való nyitottsága és a minden résztvevő általi elfogadottsága ideális közvetítő és integráló személyiséggé tette. A tanácskozás negyvenöt résztvevője2 az ellenzéki értelmiség különböző csoportjaiból került ki. 34 Képviseltették magukat a demokratikus ellenzék 1982 meghatározó alakjai, a népiek és a reformközgazdászok. A résztvevők kiválasztásával kapcsolatban a szervezők között alakultak ki viták. A demokratikus ellenzék saját politikai súlyát lényegesen nagyobbnak vélte, amit nem látott megjelenni a meghívott körök számarányában. Sérelmezték továbbá, hogy más ellenzékiek - például Krassó György - nem kapott meghívást.3 A találkozó létrejöttében mindhárom csoport érdekelt volt. A demokratikus ellenzék, mint kisszámú radikális csoport tudatosan kereste a kapcsolatot más ellenzéki csoportokkal, mert ettől remélte Aczél György megosztásra törekvő taktikájának semlegesítését. A népiekre a tizenkilencek leveleként4 ismertté vált, Kádár Jánosnak címzett, és egyebek mellett a /-//te/folyóirat és a Bethlen Gábor Alapítvány engedélyeztetését megfogalmazó kérésük sikertelensége hatott motiválóan.5 A reformközgazdászok a Magyar Szocialista Munkáspárt 1985. március 25-28-án tartott kongresszusa által elfogadott határozat6 nyomán szembesültek azzal, hogy az általuk követett stratégia, amely különböző bizottsági állásfoglások és szakértői munkák által próbált reformokat elindítani a gazdaságpolitikában, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.7 A tanácskozás előkészületeit és magát a tanácskozást az állambiztonság is figyelemmel kísérte,8 az ott elhangzottakat pedig rejtett lehallgatókészülékkel rögzítette.9 Több meghívottra nyomást gyakoroltak, hogy álljon el a részvételi szándékától.
