Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1990. november 6. Magyarország az Európa Tanács teljes jogú tagjává válik
A rendszerváltás mérföldkövei 272 1979 ....... 1980 1981 1982-h 1983 1984 1990. november 6. Magyarország az Európa Tanács teljes jogú tagjává válik A kelet-közép-európai államok átmenet idején követett külpolitikájának általános jellemzője volt a részben politikai, gazdasági és biztonságpolitikai okokra visszavezethető nyugati integrációs törekvés. A rendszerváltás során a keleti államokat érintő európai integrációs folyamatban az Európa Tanács a második világháborút követően szétszakadt kontinens újraegyesítésének biztosított intézményes hátteret. Az ET-tagság megszerzéséhez felállított követelményrendszer teljesítése esetenként közvetlen, a mindennapokban is érzékelhető hatást gyakorolt az adott állam társadalmának életére. Az 1949-ben tíz ország kormánya - a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Francia Köztársaság, az ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, a Norvég Királyság, a Svéd Királyság és Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság - által létrehozott szervezet nem rendelkezik sem gazdasági, sem katonai erővel, tevékenysége a tagságot vállaló országok egyéni és politikai szabadság, valamint a jogállamiság közös eszmei értékein osztozó együttműködésén alapul.1 A szervezet az emberi jogok, a kisebbségvédelem, a kultúra, az oktatás, a média és számos más területen nyugati normák mentén kifejtett tevékenysége fontos szerepet játszott a szovjet uralom alól felszabaduló keleti államok demokratizálódási folyamatában. Az Európa Tanács a keleti államok mielőbbi taggá válását legalább annyira fontosnak és sürgetőnek tartotta, mint maguk a tagjelöltek. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács keleti bővítése során a kilencvenes évek első felében tizennégy kelet- és közép-európai ország nyert felvételt.2 Az első szabad választásokat követően felálló Antallkormány külpolitikájának hármas prioritása - euroatlanti integráció, szomszédságpolitika és nemzetpolitika - egyértelműen elkötelezte Magyarországot a nyugati kapcsolatok intenzív fejlesztése mellett. Ez a folyamat azonban nem előzmények nélküli, hiszen a kezdeti lépések a nyugati integráció útján már az állampárti időszak alatt megtörténtek. A nyolcvanas években az érezhetően gyengülő szovjet dominancia megteremtette a lehetőségét az óvatos nyugati irányú kapcsolatkereséseknek, így a kelet-közép-európai országok külpolitikája fokozatosan átalakult. Nyugati orientációs politikájában Magyarország nem kis mértékben a mély történeti gyökerekkel rendelkező magyar-német kapcsolatokra alapozott,3 emellett a két ország közötti együttműködést átmenetileg, az Antall-kormány első két évében a német és a magyar külpolitika számos területen fennálló érdekazonossága is segítette.4 1981 tavaszán Horn Gyula Helmut Schmidt német kancellár tanácsadójával, Eugen Zelbmannal folytatott négyszemközti megbeszélésen a német fél közvetítését kérte egy Magyarország és az Európai Gazdasági Közösség közötti titkos tárgyalásokhoz, amelynek célja a KGST-tag Magyarország és az EGK közötti kétoldalú kapcsolatok kialakítása volt.5 Ez év márciusában egy jelentés is készült, amely összegezte a KGST-beli magyar
