Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1990. január 19. Dunagate
•г: ■\ Horváth István (1935) Középiskolai tanulmányait a budapesti József Attila Általános Gimnáziumban folytatta. 1953-ban felvették a Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1957-ben szerzett jogászdiplomát. A gimnáziumban és az egyetemen DISZ-titkár, emellett 1956-1957-ben a Joghallgatók Tudományos Egyesületének elnöke volt. 1956-ban felvették az MDP-be, majd az MSZMP-be. 1957-tól a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon fogalmazó, 1958-tól a Kecskeméti Járási Bíróságon bíró. 1959-1968 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának politikai munkatársa, majd az Adminisztratív Osztály osztályvezetője, 1968-tól két évig a pártbizottság titkára. 1970-1973 között a KISZ KB első titkára. 1970 novemberében az MSZMP X. kongresszusán beválasztották a Központi Bizottságba, részt vett a testület Ifjúsági Bizottságának munkájában, tagja lett az Elnöki Tanácsnak. 1971-1975 között országgyűlési képviselő. 1973-ban visszakerült a megyéhez, ahol a Megyei Bizottság első titkáraként működött. Innen nevezték ki 1980 júniusában belügyminiszterré, amely pozíciót 1985-ig tartotta meg. Ezt követően 1987-ig az MSZMP KB titkára, rábízták a KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályának felügyeletét. 1987-ben a Minisztertanács elnökhelyettese lett, valamint részt vett a KB Ifjúsági Bizottságának, azt követően pedig a Nemzetközi jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság munkájában. 1987-től előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós kormányában ismét a belügyi tárcát irányította. Politikai pályája az ellenzéki politikusok titkosszolgálati eszközökkel történt lehallgatási botrányával (Dunagate-ügy) ért véget: 1990. január 23-án lemondott és nyugdíjba vonult. arra, amikor 1989 nyarán az amerikai CIA együttműködést kezdeményezett, ez korábban a Moszkva központú (és irányítású) szövetségi rendszer logikájából fakadóan lehetetlen lett volna. Ezzel nagyjából egy időben az addigi legfelsőbb vezetés szintjén is változások történtek. A főcsoportfőnök, Harangozó Szilveszter 1989 áprilisának végén nyugdíjba vonult, utóda pedig az a Pallagi Ferenc lett, aki korábban a lll/V. csoportfőnökség feje volt, s kiváló kapcsolatokat ápolt Horváth István akkori belügyminiszterrel. Ugyanebben az évben a budapesti rendőrfőkapitány is új állambiztonsági helyettest kapott dr. Stefán Géza rendőr ezredes személyében (Stefán később 1994-től egészen 2009 nyaráig a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójaként működött).2 A Dunagate története szempontjából ki kell emeljük, hogy а III/ III. élén ekkor nem történt változás, azt csoportfőnökként továbbra is Horváth József rendőr vezérőrnagy vezette. Horváth saját elmondása szerint 1989. augusztus 15-én saját állományának országos értekezletet hívott össze, ahol kijelentette, hogy onnantól nem az MSZMP határozatai érvényesek tevékenységükre, hanem a törvény és az alkotmány rendelkezései az irányadóak.3 (A politikai mozgások közepette lezajlott személycserék kapcsán kell megjegyeznünk, hogy fent említettek nemcsak a legfelsőbb magyar politikai vezetéssel ápoltak hivatali és személyes kapcsolatokat, de gyakran azokéval párhuzamos kapcsolatrendszerrel bírtak a szovjet társszervek legkülönbözőbb szintjein.) A törvényi szabályozást tekintve az 1989. november 19-én elfogadott 114/1989. MT-rendeletet kell kiemelnünk, mely módosította a belügyminiszter feladat- és hatáskörét, ezzel próbálván új gyakorlatrendszert kialakítani a korábbi idők egypárti diktatúrájából levezetett logikája, cél- és eszközrendszere helyett. Az úgynevezett Dunagate azután ezen kiforratlan helyzetbe robbant bele 1989 decemberében. 211
