Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. július 6. Nagy Imre rehabilitációja
A rendszerváltás mérföldkövei 1979 1980 •1" 1981 1982 1989. július 6. Nagy Imre rehabilitációja-1-1983 1984 164 1989. július 6-án a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának héttagú Elnökségi Tanácsa - a legfőbb ügyész által Nagy Imre és társai ellen folytatott 1958-as büntetőügy felülvizsgálatára vonatkozóan kezdeményezett törvényességi óvást tárgyaló nyilvános ülését követően - megsemmisítette a korabeli ítéletet, felmentve Nagy Imre kivégzett kormányfőt és társait az egykori vádak alól.1 Az akkor 31 éve hozott ítélet hatályon kívül helyezése az érintettek és hozzátartozóik körén túl szinte az egész magyar társadalom, valamint a közép-európai folyamatokban érintett nemzetközi szereplők számára is önmagán túlmutató jelentőségű történés volt. Ennek hátterében a pár héttel korábban lezajlott újratemetés társadalomlélektani, valamint a Pozsgay Imre január végi nyilatkozata nyomán zajló múltértékeléssel kapcsolatos viták politikai hatása volt érzékelhető.2 A Nagy Imre és társai ügyében bekövetkező jogi rehabilitáció 1989 nyarán az egyre kiéleződő belpolitikai és nemzetközi helyzetben a még fennálló rendszer vezetésének rövid ideig tartó, de fontos ideológiai-politikai mozgásteret eredményezett. Ennek lényege az 1956 utáni párt- és állami vezetéssel való kontinuitás jogtechnikai feloldása volt, mivel a Kádár János utáni vezetés a rendszer alapvető ideológiai határainak fenntartása mellett európai-nemzetközi értelemben szalonképes és a kapitalista gazdasági rendszerrel kompatibilis konstrukció kimunkálásán dolgozott. Az '56-os forradalmat szovjet közreműködéssel erőszakkal leverő és megtorló kádári működésen, a hatalomgyakorlás módozatain is változtatásokat kellett végrehajtaniuk.3 Kádár János Nagy Imre és társai büntetőügye felülvizsgálatának napján hunyt el,4 történetileg ritka és egyben drámai kontúrt adva a folyamatoknak. A jogi felülvizsgálat szűkén értelmezett előzményei között érdemes megemlíteni: 1988. december 15-én az MSZMP Központi Bizottságának ülésén Fejti György illetékes КВ-titkár nehéz és politikailag kényes kérdésként vezette fel, hogy az '56-os eseményekben való szerepük miatt elítéltek, kivégzettek hozzátartozói, köztük Nagy Imre egykori miniszterelnök lánya is az igazságügyi szervekhezfordultak. Ezekneka kéréseknek elsősorban az ismeretlen hantolási helyek felkutatása, a földi maradványok kegyeletileg elfogadható temetése volt a célja. Az MSZMP vezetése számára egyértelmű volt, hogy az ellenzéki mozgalmak és szervezetek társadalmi-politikai felhajtóerejét '56 kérdésében bármely engedmény növeli, az MSZMP erejét pedig legalább azonos arányban gyengíti.5 A rendszer jogállamiságot imitáló intézményi működésében a kérések kezelését az illetékes kormányzati területnek, az igazságügynek kellett intéznie. Mindez kezdetben a kegyeleti aktusra terjedt ki, a rehabilitáció lehetőségét mind jogi, mind politikai értelemben mellőzte a pártvezetés. Ezt az álláspontot haladta meg sajátos értelemben Pozsgay Imre 1956-ot nem kizárólag ellenforradalomként minősítő nyilatkozata.6 A tömegkommunikációban való megnyilatkozása által az MSZMP a helyzet kezelésében elmozdult a korábbi alapokról, mivel a fellépés a társadalom egészében érzékelhető hatást váltott ki.
