Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. július 6. Nagy Imre rehabilitációja
1Q i Dörnbach Alajos (1936-) 1954-ben érettségizett a kecskeméti Piarista Gimnázium növendékeként, 1958-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1956-ban a budapesti egyetem jogi karán forradalmi bizottsági tag, két napig rendőr, majd nemzetőr volt, ezért két hónapig vizsgálati fogságban volt. 1958-1974 között a Gyöngyösi Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltje, majd ügyvéd. Az Ügyvédi Kamarába - '56-os szerepvállalása miatt - csak 1964 októberében léphetett be. Az 1960-as évek elejétől baráti kapcsolatot tartott fenn az ötvenhatosok egy körével (Donáth Ferenc, Eörsi István, Andorka Rudolf, Gáli József). Ügyvédként kezdettől fogva képviseletet vállalt kényesnek minősített politikai, munkaügyi és emberi jogi perekben. A Charta 77 tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozat aláíróinak, a Szegényeket Támogató Alap tagjainak és a szamizdatot kiadóknak is ingyen vállalta a védelmét. 1983-ban a Soros Alapítvány és az MTA együttműködési szerződésének egyik létrehozója, 1983-1990 között Soros György magyarországi jogi képviselője, a Soros Alapítvány kuratóriumának alelnöke. 1988 elején eljárást indított a Nagy Imre-per felülvizsgálatára, és még abban az évben kezdeményezte a Standard-per felülvizsgálatát. 1988-tól a Történelmi Igazságtétel Bizottság jogi szekciójának vezetője, és a szervezet programjának egyik kidolgozója. Az 1989. június 16-ai gyászszertartás egyik szervezője. 1989. februártól a TIB képviselőjeként részt vett az Igazságügyi Minisztérium politikai ítéletek semmisségéről szóló törvényjavaslatának előkészítésében. 1990 tavaszán lemondott viselt tisztségeiről, a továbbiakban nem vett részt a szervezet munkájában. 1988 novemberében a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, 1990-2002 között parlamenti képviselő, 1990-1994 között az országgyűlés alelnöke. A társadalmi igazságérzet megnyilvánulásaként tarthatjuk számon a rendszerváltás egyik legnagyobb részvétellel lezajló eseményét, a június 16-i újratemetést. Ezt elsősorban a hatalmas tömeg megjelenése, a politikai magatartás demonstratív kifejeződése miatt értékelhetjük így. Ugyanakkor a fennálló rendszer kormányzati tisztséget viselő vezetőinek reprezentatív jelenléte a háttérben zajló folyamatok politikai megfontolásaira is következtetni enged.7 Németh Miklós és kormánya hivatalba kerülésétől kezdve fokozatosan vette át a bomladozó állampárt vezetésének korábbi szerepköreit, önálló arculatot teremtve. 1989 tavaszán Nagy Imre és társai büntetőügyének felülvizsgálata az igazságügy berkeiben egyre komolyabb kérdéssé formálódott. A belső vizsgálódások a szocialista alkotmányosság és törvényesség egyre kényesebb kérdéseihez jutottak el, amelyek a konkrét ügytől általános értelemben elvonatkoztatva a politikai vezetés számára - legalábbis a háttérben - már egzisztenciális fenyegetettségként jelentkeztek. Ezek a kérdések továbbra is titkok voltak, amelyek létezéséről vagy fennállásáról a nyilvánosság nem tudhatott. Talán a legfontosabb körülmény, hogy Nagy Imre és társai '58-as ítélete az akkor hatályos 1949. évi XX. törvény, az alkotmány alapján nem volt megalapozott. Az államrend alatt a pártállamot, az egypártrendszert értették, amely azonban egy gyakorlati helyzet volt, s alkotmányjogi értelemben csak a módosított alkotmány, az 1972. évi I. törvény rögzítette sajátos módon.8 Az ítélet és az elítéltek helyzetének átértékelésére alkotott kategóriák szintén nagy jelentőséggel bírnak. A pártvezetők, köztük az ekkor már csak főtitkári tisztséget betöltő Grósz Károly hangsúlyozta többször is azt a körülményt, hogy ajogi, politikai rehabilitáció, amelyet az illetékes igazságügyi szervek törvényességi óvás keretében történő vizsgálatai eredményezhetnek, nem jelent majd egyúttal automatikusan pártpolitikai rehabilitációt.9 Ennek jelentőségét az '58-ban hozott ítélet 165
