Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. március 19. A Szabad Demokraták Szövetségének közgyűlése
1985 1986 1987 1990 T 1988 Bauer Tamás (1946-) Édesapja Bauer Miklós jogász, az Államvédelmi Hatóság alezredese, 1964-ben érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem általános közgazdasági szakán folytatta tanulmányait, ahol 1968-ban diplomázott közgazdászként. 1966-tól az MSZMP, két évvel később a Magyar Közgazdasági Társaság tagja. 1974-ben kizárták a pártból. A következő két évtizedben a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében munkatárs, majd főmunkatárs, 1984-ben védte meg kandidátusi értekezését. 1988-tól a Frankfurti Egyetem professzora, ahol összehasonlító közgazdaságtant tanított, később tanszékvezető is lett. Kezdetektől fogva kapcsolatban állt a demokratikus ellenzékkel, Csonka Dénes álnéven rendszeresen publikált a Beszélő folyóiratban. 1985-1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, 1988-1989 között az Új Márciusi Front egyik kezdeményezője és szervezője, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapítója. 1988-ban lépett be a Szabad Kezdeményezések Hálózatába, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapítója, és gazdasági szakértője lett. 1990-ben nem szerzett mandátumot. Az ő irányításával készült el 1993-1994 között az SZDSZ választási programja. Felmerülhet a kérdés, hogy ennyi (sokszor egymással ellentétes) politikai törekvést hogyan lehet egyszerre vállalni, még akkor is, ha a „liberális" politikai kifejezés sodorvonala szinte mindegyikben ott van. A francia forradalom hármas jelszava kétszáz éve valóban az európai politikai irányelvek élvonalában található, de a baloldal tette magáévá, a kommünök franciaországi epicentrumából kiindulva. (A liberálisok csak 1968 után vállalták teljes egészében, mivel a klasszikus liberalizmus által vallott gazdasági, piaci szabadság elve ellentétben állt az egyenlőség és a testvériség eszméjével.) Az SZDSZ vállalta ezeket az alapelveket, és ez politikai gyökereit tekintve érthető. Ugyanakkor bizonyos meglepetést is okozott, hogy negyven év kommunista berendezkedése után (melynek fő ideológiája, a marxizmus-leninizmus) szintén a jakobinizmusra, a szabadság-egyenlőség-testvériség doktrínájára vezette vissza öndefinícióját. A Jászi Oszkár-féle polgári radikális mozgalom nemzetek feletti, transznacionális (a magyar nemzeti érdeket csak a szomszédos népek relációjában elfogadó) szempontrendszerének beemelése az SZDSZ programjába, annak gyakorlati megvalósulásának ismeretében érthető. A határon túli magyarok érdekében történő liberális kiállás a későbbiek során azonban egyre csak csökkent, és sokkal inkább az MSZP gyávább, „laissez faire" szomszédságpolitikájához kezdett hasonlítani, a szomszéd népek érzékenységének állandó hangoztatásával. (Ez a Kádárkorszakhoz képest nem jelentett előrelépést.) Az SZDSZ korai korszakára jellemző, hogy gyakran „radikális" pártként definiálta önmagát. Népszerű volt az a hozzáállás, mely szerint a szociáldemokráciát is magáénak vallotta az új párt, de a későbbi, valóban radikális piacpárti és szociális szigorúságáról megismert SZDSZ egyre inkább távolságot tartott a szociáldemokrata örökségtől. A kezdettől fogva elitista tónust megütő pártvezetés nem a szociális érzékenységéről lett híres, bár kétségtelen, hogy Bauer Tamás és Tamás Gáspár Miklós, valamint Pető Iván és Magyar Bálint között törésvonal alakult ki. Bauerra és Tamásra valamennyire jellemző volt a baloldali érzékenység, Tamás írásaiból kitűnik, hogy a marxi baloldaliságot sem tagadta meg teljesen. Az viszont, hogy a magyar népi mozgalom utóda lett volna az SZDSZ, valótlan 127
