Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. március 19. A Szabad Demokraták Szövetségének közgyűlése
A rendszerváltás mérföldkövei 1979 1980 1 981 Ц 82 I....................................I 983 1984 Pető Iván (1946-) 1965-1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom-történelem szakos hallgatója, 1970-ben tanári diplomát szerzett. Rögtön az Új Magyar Központi Levéltárban helyezkedett el, ahol 1986-ban főmunkatárs lett. Fő kutatási területe az 1945 utáni magyar történelem és gazdaságtörténet, számos cikke, tanulmánya, több dokumentumkötete és monográfiája jelent meg. 1980-1989 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve az egyetem szakkollégiumában történelmi és gazdaságtörténeti szemináriumokat tartott. A rendszerváltás előtti évtizedben kapcsolatba került a demokratikus ellenzékkel, Ada Pál álnéven publikált, alkalmilag a Beszélő terjesztésében is részt vett. 1979-ben aláírta a Charta '77 melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1988 márciusában egyik kibocsátója a Szabad Kezdeményezések Hálózata megalapítását javasoló dokumentumnak. 1988 májusában belépett a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetébe, ahol rövidesen a választmány tagja lett. A Szabad Demokraták Szövetségének alapítója. 1988-1989 fordulóján egyik szerzője és szerkesztője a szabad demokraták első, A rendszerváltás programja néven ismertté vált pártprogramjának. 1989-ben, az Ellenzéki Kerekasztal egyeztetésein a választójoggal foglalkozott, a Nemzeti Kerékasztalon a pártok működési feltételeivel foglalkozó l/2-es munkabizottságban képviselte pártját. 1990-ben az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi állandó bizottságában dolgozott. Ugyanebben az évben az SZDSZ parlamenti frakciójának helyettes, 1990-1991, és 1994-1997 között frakcióvezetője. 1992-1997 között a párt elnöke. állítás, illetve pártpolitikai szemfényvesztés. Bibótiszteletük közismert volt, de az, amit népi politizálásnak, pláne népi-nemzeti irányvonalnak tekintünk, Szabó Dezsővel, Németh Lászlóval (az 1988-89-es „ideológiai" vitákat ismerve), a legtávolabb állt a liberális párttól. A közbeszéd részévé vált a rendszerváltást követő médiamegjelenéseken keresztül, hogy az ún. népi jobboldal provinciális, mucsai, elmaradott.2 Ezekkel a jelzőkkel folyamatosan lejáratták, lekezelték a politikai paletta ellentétes térfelén levőket, megbélyegezve és nevetség tárgyává téve őket. Sőt, később a népi, eredendően nemzeti gondolatkört legfontosabb politikai ellenfelükként kezelték. Ez a törekvés hozzájárult ahhoz, hogy az SZDSZ attitűdjéhez fölényes, lekezelő, felsőbbrendű politikai beszédstílus társult. Ami a párt valódi gyökereire, értékrendjére és a 128 harsány, modernista megnyilatkozásokkal szemben a valódi szellemi eredetére rámutat, az az ún. „pártellenzék" öröksége, az 1953-56 közötti politikai atmoszféra és Nagy Imre öröksége. Nagy Imre és kivégzett mártírtársai 1989-ben természetes módon váltak a rendszerváltoztató igény és a demokratikus politikai deficit legfontosabb szimbólumává. Az akkor 31 éve kivégzett miniszterelnök jelképezte 1956-ot, a forradalom és szabadságharc teljes örökségét (akkoriban még főbb törésvonalak nélkül). Már 1986-ban, a harmincadik évforduló bújtatott emlékezéseikor, sőt 1984-ben, Nagy Gáspár nagy visszhangot keltett versének3 fogadtatásakor is. Nagy Imre a kommunisták által eltiport szabadságnak, a függetlenségi harc bukásának, egyúttal a megtorlásnak és a mártíromságnak is a jelképe lett. A kihantolása után, 1989. június 16-án monumentális nemzeti ravatalra került mártírtársaival, és a „hatodik koporsóval" együtt, mely a több száz kivégzett forradalmárnak állított emléket. Ekkor még Nagy szélsőséges
