Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Németh László: Ha én miniszter lennék

közé, milyen lelkesedést váltott ki német lektoraiban. József Attila Párizsban éppúgy elragadtatást keltett, mint Moszkvában. Ady egy Martinovot hozott lázba. Kassákot lengyel írók fedezik fel újra a számunkra. Hogy magamat se hagyjam ki: német földön s két északi országban egyetlen könyvem kapcsán több jót hallottam, mint itthon egész életemben. Pedig e névsor­ban még nincs benn: Babits, Szabó Lőrinc, Kosztolányi, Krúdy, Tersánszky, nem tudjuk, mit válthat ki Weöres Sándor, Szentkuthy s néhány fiatal író, ha megisme­rik. Azaz, ha mélységben nem is tudjuk felmérni, legföllebb gyanítani: hogy mi XX. századi irodalmunkban a világirodalmi érték; azt, hogy a világ figyelme ránk lessen, s ezt közösen megvizsgáljuk, föltétien el lehetne érni; s bízom benne, hogy annyi, mint egy-egy skandináv irodalomból, a magyarból is kiállná a választóvizet. Ennek ellenére félő, hogy ez a világba kapcsoló próba mégis elmarad, vagy épp az ellenkező eredményre vezet, mint reméltük: az eddigi közönyt igazolja. Ennek leg­főbb oka továbbra is az, hogy néma nép vagyunk; nyelvünket nehéz megtanulni, nagy népek kiváló írói nem vesztegetik ránk az erejüket. Verseink nyersfordításon át lesznek orosz, francia verssé; a próza még rosszabbul áll: kivételes, hogy (mint a né­met Iszony) prózai mű az eredetiről fogalmat alkotó fordítót találjon. Márpedig a XX. századi prózában a nyelv lényegesebb, mint a nagy XIX. századi regényekben, ahol a tartalom, mint nemzedékek tapasztalhatták, a műfordítás döcögését is elfeled­teti. De a fordítók hiányával, úgy látom, versenyt tart, legalábbis az élő magyar iro­dalom véka alatt tartásában, kultúrpolitikánk. Timár Máté szovjetuniói útirajzában felsorolja, hogy az ott megismert fordítók - szinte valamennyi - mit ültettek át ma­gyarból. Ijesztő olvasmány. Azt mondanom se kell, hogy nemzedékünk munkái kö­zül egyedül az én GaliJei-m csúszott ki még 57-ben, három ember fordításában, az információk azonban egy elég furcsa előszó alakjában még időben odaértek. Prágá­ban ebből a szempontból tanulságos beszélgetést hallgattam végig delegációnk veze­tője s az egyik ottani fordító közt; arról volt szó, hogy „ajánlott” műveket fordítsa- nak-e vagy „választottakat”. Prágában tudniillik hozzáértő, félig-meddig magyar fordító gárda működik, amely eddig biztosítani tudta, hogy az aránylag kis számú fordított műben nagy számú legyen a jó. Ajánlások bevezetése, érzésük szerint, en­nek az eldorádónak a végét jelentené. Hogy Nyugat felé milyen akadályt jelent a 256

Next

/
Thumbnails
Contents