Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
mert hisz azt ki kell találni még. Azonban épp ez az alaktalan, sőt komisz képpel ránk néző „valami más” az, amit az irodalomnak merész kézzel meg kéne ragadnia, s arcot adni neki. Az igazság ugyanis az, hogy mint az irodalomban mindig, csakugyan „valami másra” van szükség; nem a politikának szerenádot adó, s nem a nyugati mintákat alap nélkül másoló művekre. S itt van igazuk a vezetőknek; ezeknek a megírásához, de még inkább az elfogadtatásához másféle írókra van szükség, mint amilyeneket a szocializmus első tíz esztendejében neveltek. Amikor 57-ben épp az Égető Eszter-xe s a Galilei-xt díjat kaptam, nyilatkozatomban erre figyelmeztettem az írókat: a jó munkát, ha egyszer megvan, előbb-utóbb kiveti a föld. E két mű sorsa lelkifurdalás az elvetéltekért, amelyek éppúgy megvoltak, mint ezek, csak a megírásukra nem csikartam időt. Ne kövessék el ugyanezt a hibát, az irodalom messzehordó fegyver, s ha járőr-csatározásra akarják befogni, egyetlen védekezés: még messzebbre, még nagyobb célra irányítani. írók és miniszter Mint miniszter persze nem azzal fizetném ki az írókat, hogy legyetek hősök ellenemre is, hanem magamat próbálnám úgy „átnevelni”, hogy ugyanazt minél kevesebb hősiességgel érhessék el. Nem lehet jó kertész, aki nem szereti a virágot. Nem lehet irodalmi vezető, akinek ellenszenves az íróvilág. Erre az axiómára, amelyet annyiszor szegeztem magamban mások ellen, nem árt enminiszterségem sem figyelmeztetni. Bizonyos, hogy tanárok, de még orvosok közt is jobban érzem magam, mint írók közt. De ha mint virágokat nem is tudnám eléggé szeretni őket, ha már miniszter lettem, nemzetgazdaként, mint haszonnövényeket, bizonyosan. Nem a tüskés szárukat, émelyítő a szaguk: a magvakat, melyekből olajat sajtolhatunk. Kevés foglalkozás van, amely úgy elgyötörné, tönkretenné még jellemében is az embert, mint az írói. Mint miniszter, arra gondolnék: mennyi csalódást okozhattam én is azoknak, akik közelebbről megismertek, s úgy próbálnék járni a gondomra bízott kertben, mint a bölcs Sárközi György már harmincöt éves korunkban: idegorvosi türelemmel, nevelve, szedve az esztétika (s egyben társadalom) gyümölcsit. 230